Itthon

Szal a párom nem tudja hogy haza utaztam, ő a szigeten tölti a Juhannust. Ha kérdezne hol vagyok, azt mondanám itthon. 

A lakást 3 hete kiürítettük, de még az üres lakás is tele van átnézni valóval. Kb 3 banán is ládányi iratot, könyvet és egyetemi jegyzetet félre tettem, hogy kell, de nem tudom mind elvinni, vagy át akarom nézni de nincs rá időm. Mivel kedden jön a festő, sőt, hétfőn már hozza az anyagot, most a hétvégén el kell mindent pakolni. 20 kilót vihetek magammal, a többit átmenetileg a lányomékhoz vitetem el. Már ami megmarad, mert volt, amit átnéztem és szanálásra ítéltem. 

Beleolvastam apám naplóban 2014-15-ből. Nem tudom szabad-e, de ha nem, miért hagyta itt? Meg neki az már nem árt ha tudom mit szemvedett már akkor is a lassan gyógyuló sebeivel. Rám is ez a sors vár, szóval jobb tudni róla és felkészülni rá. A párkapcsolat leépítése ennek a folyamatnak a része. Mikor visszahúzódok és rendezem az emlékeim, és tervet készítek a hátralevő évekre. 

S aztán beleolvastam a saját diákkori naplómba is. Milyen emlékeket hagytam hátra első szerelmeimről? Kik voltak akkor a barátaim? Bomberdzsekis fiatalok a csillaghegyi pártházból.  Még korábbi írások is előkerültek. Vándortábori napló a nap eseményeiről. Érdekes látni hogy akkor mit tartottam feljegyzésre érdemesnek.

Kegyetlen meleg van, az ablakot nem merem kinyitni  tegnap a legyek is tömegesen jöttek be hűsölni. 

Kicsit le vagyok hangolva, ez a rendrakás soha nem ér véget. Kimenni majd csak este tervezek, lesz egy Szentiván napi program tűzgyújtással, oda szeretnék elmenni. Meg talán boltba, csak 3 pólót hoztam, és egy nap mind elhasználom, annyit izzadok.

Költözik

Megvan a lakáshitel ajánlat a bankomtól, a párom is megbeszélte a bankjával, hogy új lakást vesz, a tõlem kapott pénzbõl rendezi a mostani hitelét és új hitelt vesz fel, ha talált magának új lakást, a hétvégén kinézett egyet (a múlt héten már 3-at megnézett, amibõl 1 tetszett neki, de azt az orra elõtt elvitték), ma megnézte, tett rá ajánlatot, amit kis alku után elfogadtak, augusztus 15-tõl szabad, a nyár végétõl szabad vagyok.

S még nem mertem megmondani neki, hogy ha csütörtök este elutazik a hétvégi házba, ahol szerdáig lesz, vagy csütörtök reggelig, és csak azért jön haza, hogy csütörtökön délelõtt aláírjuk az adásvételi szerzõdést, amihez be kell menni az én bankom irodájába, ami a munkahelyem közelében van, abban a házban, ahonnan reggelente vagy pattogatott kukorica vagy frissen pörkölt kávé szaga terjed a Teollisuuskatu utcában, mert ugyanahhoz a lánchoz tartozik a bank, mint a pörkölde, akkor én is elutazok péntek reggel, és csak hétfõ este fogok haza jönni, de ha nem mondom meg neki, akkor sem derülne ki, hacsak el nem szólom magam, mikor 30-40 perc múlva csekinelek, mert ez a fura légitársaság, ahol a legolcsóbb jegyet találtam, akikkel talán még soha nem repültem, 30 órával az indulás elött enged csekinelni. Vajon csak az elsõ járatra, vagy mind a kettõre egyszerre?

Hát most tengõdök.

Ma volt a féléves értékelésem a fõnökömmel, és amitõl rettegtem, hogy lassabb vagyok, mint kéne, most beigazolódott, említette az értékelésben, lehet, hogy talán jobb lenne elmenni pizzafutárnak... De a  megnövekedett lakáshitel miatt most többet kell majd fizetni, most összeszorított fogakkal fogok este túlórázni, hogy a munkaidõben ellébecolt órákat bepótoljam és hogy haladjak a feladataimmal. Péntek szabad, Szentiván nap miatt, sokan utána szabadságra mennek, ezért holnapig kell aláíratnom a dokumentumaimat, critical path, vagyis magas prioritás, bár már fel vagyok rá készülve, hogy a kolleganõmnek nem lesz holnap ideje erre, de azért megpróbáltam. 4-5 hét szabadśag után folytatjuk...

Az állatkertet még nem is meséltem. Elmentünk a gyerekekkel, a párom is jött, bár neki a lányához kellett volna menni 5-6 óra között, de csak 8-ra értünk haza, õ csak 9 körül ért a lányához, mind a kettõ sírt a telefonba, mert azt hitték, megromlik most a kapcsolat anya és lánya között. Pedig jól elidõztünk, megnéztünk szinte mindent, láttuk most kivételesen az oroszlánokat is, mert nem sütött a nap, csepegett az esõ, és alig voltak látogatók. Kifelé jövet volt egy hirdetés, hogy az éves bérlet az állatkertbe 52 euro. A szimpla felmõtt belépõ 29 eur, ha 2x megyek, már megéri megvenni. Mondjuk a mi jegyeink a black friday-ról csak 12 euróba kerültek, ezen az áron 5 menet után térül meg. Egyedül leszek, majd lesz hova mennem a nyáron munka után piknikezni. Az aĺlatkertben ugyanis van kunyhó tüzrakó hellyel, ahol lehet kolbászt (szalonnát) sütni. 

El ne felejtsek a hétvégén venni szalonnát. Hol? Budapesten.

inbox

Elõtte: Az inboxban 108.000 olvasatlan levél volt, és a thunderbird szerint összesen 380.000. Csodálkozom, hogy tudtam 200 ezret elolvasni? 90% tele volt a drive.

Utána: Az inboxban 7300 olvasatlan levél van, összes levelek száma 29.700 körül, tárhely 29% tele.

Sokat letöltöttem, sokat letöröltem. Ha eddig nem olvastam, ez után sem fogom.

Hófehér

A héten magyar rajzfilmeket vetítenek a központi könyvtár (Oodi) mizijában, a Kino Reginában. Ma este a Hófehér lesz, azt szeretem, és ha túlélem a mai munkanapot, meg is nézem. Emiatt busszal jöttem, azzal 3 jegy (munkába, városba, haza) olcsóbb, mint autóval jönni és parkolni, vagy itt parkolni a munkában és oda-vissza jegyet venni a városba. Amilyen pechem van, most, amikor a kocsi már 1000km-rel van túl a kötelező szervízen, nem jár a vonat, és a pótló busz kanyarog, és többször át kell szállni.

Most azon gondolkodik a finn közlekedési vállalat, hogy 80 perces menetjegyek helyett, ami korlátlan átszállásra jogosít, áttérnek a távolság alapú jegyekre. Ha ezt bevezetik, nekem valszeg nő a jegy ára a munkába, akkor teljesen csak autóval fogok járni. Szerintem ellentétes hatása lesz, mint amit el akarnak érni vele. Hacsak nem azoknak a kisembereknek a pénztárcájára pályáznak, akik nem engedhetik meg maguknak az autót, és hiába drágul, kénytelenek lesznek fizetni. Kb olyan, mint az infernal jószág. Dráguláskor többet vesznek belőle. De nem, itt az autósok fognak még inkább autózni, mivel a helyettesítő jószág drágul meg.

Tegnap jött Libri kupon, hogy most 30% kedvezménnyel vehetek otthon könyveket. Megkérdeztem az AI-t, hogy Baracskai Zoltán a most kaphatóak közül vajon mit javasolna. Adott egy-két jó tippet, egész jól analizálta a professzor nyilvános írásait. BZ-nek volt 40 hét - 40 könyv listája, amiből szinte mindet olvastam már, s most hogy megint hosszabb ideig egyedül maradok, majd lesz több időm, vagy kedvem olvasgatni.

Persze ez hiú remény, időm sem lesz több, helyettesítő jószág sem lesz kevesebb. Fejembe vettem, hogy az otthonról elhozott kb 50 VHS kazettát, amin családi videók vannak, bedigitalizálom, és elteszem digitális archívumba, hogy ha a gyerekek kiöregednek a Tiktokból meg a reels-ből, majd leülünk esténként megnézni egy-két családi mozit. Avagy előlépek rendezővé, vágóvá, és talán narrátorrá is. Az el fogja vinni az összes olvasásra szánható időt.

Ma wellbeing nap van a munkahelyen, ott mondták, hogy fontos a munkanap közben is kisebb-nagyobb szüneteket tartani és feltöltődni. Hát ez most egy kicsit hosszabb, 15 perces szünet volt. Azt mondták, hogy a kis szünetben nézzünk ki az ablakon, ha tehetjük, menjünk ki levegőzni, sétáltassuk meg a testünket, nézzük meg az égboltot (bámuljunk távolra), mossunk kezet, beszéljünk kollegákkal és hidratáljunk. Ha jobban belegondolok, arra akarnak rávenni, hogy dohányozzunk. Na ez a mostani break a dohányzás helyett volt, de mindjárt elküldöm az irományt, és kimegyek egy cigire, mert azért az írás mégsem pótolhatja a friss levegőt, utána a kézmosást és a kávét...

Ágyő pepik

Lindows

Tádámm...

Addig baszogatott a windows, hogy frissítsek 11-re, de nem engedte, mert a 40 magos gépemet a 64 giga memóriával és a p6000-es videokártyával túl öregnek gondolta, hogy végre mindent legyalultam róla és felhúztam rá egy modern operációs rendszert.

Feltelepítettem a modern Edge browsert, és a calibri fontkészletet, és szinte minden tökéletes. Ezt most abban írom. Ha a win10 alá gyártott video digitalizáló kártyát is felismeri és tudja használni, akkor le a kalappal elõtte.

Egy dologra még nem jöttem rá, hogy tudom felizgatni, hogy amikor megnyomom az egér gurulós középsö gombját, és lefelé húzom az egeret, az éppen nézett oldal tartalmát lassan görgesse lefelé. Néha a tekerõ tekerése túl sokat megy, de ez a finom görgetés most hiányzik. Mondjuk ez legyen a legkisebb bajom.

--

Megegyeztünk a lakás árában, egyezkedtem a bankkal, 2 hét múlva aláírjuk a szerzõdést, és remélem, hogy a nyár vége elõtt talál magának másik lakást amit megvesz, kifest, és ahová beköltözik. A gyerekeknek még nem mondtam, csak azt, hogy Juhannuskor nem megyünk a mökkibe.

--

A telefonom kezdõ képernyõje továbbra is anyámat mutatja. Valahogyan rá kellene venni, hogy felejtse el a régi képeket. Mindjárt bedugom ebbe a gépbe, és megnézem, sikerül-e valahogy áthozni a képeket.

Még egy folyománya van a dolognak. A google azt igérte, hogy örök életre elég lesz a gmail, nem kell soha törölgetnem leveleket. Hát most 90%-on van a tár, és csak emailek vannak, nincs fotóm sem semmi más dolgom a drive-on. Ez a rendszer azt mondta, hogy képes lehozni a 100.000 olvasatlan és ki tudja mennyi olvasott levelemet.

--

Próbáltam képernyõképet lopni, az sikerült, de kivágni belõle a leveleim számát, hogy itt meg tudjam mutatni, egyelõre nem sikerült. A default képnézõ program több másodpercig tekerte a vinyót, mire betöltött. Az IrfanView ezt egy pillanat alatt megcsinálta, és azzal kroppolni fél másodperc volt. Itt a képszerkesztõ nem valami intuitív, 3 perc alatt nem sikerült rájönni, hogy mûködik a crop tool. Kuka. Mindjárt kiokoskodom, hogy hogy kell IrfanViewt installálni egy ilyen modern óperenciás rendszerre.

Még egy task: kell keresni egy jó total commander klónt, annélkül nem tudok meglenni. A dupla-file keresõjének jó hasznát vettem az utóbbi fél évben.

Eljegyzés felbontva

Hazajöttem Magyarországról, és mindjárt előkerült a téma, hogy akkor mi lesz a közös jövőnk sorsa. A szabadság alatt azt találtam mondani, hogy ott (Budapesten) jól éreztem magam, és akár oda is költöznék, ha kivásárolna a lakásból. Ettől állítólag teljesen lebénult, és alig várta, hogy megbeszéljük. Nyugtattam, hogy nem kell annyira komolyan venni, ott most jön a nyár, és a balatoni 33-34 fok is sok volt nekem, mikor Somogyból a rokonoktól hazafelé megálltam fürdeni, hát még a 40 fokok, amik még csak most jönnek. Szóval a nyár vége előtt biztos nem költözök el.

Aztán mondom, amit mindig, hogy nem érzem jól magam, s ennek sok oka lehet, lehet a munka, lehet a gyermekeim helyzete (egyik elszakította az achillesét, egyik továbbtanulása kérdéses, egyik terhes, és egyik panaszkodik a munkára), lehet anyám elvesztése és az örökösödési dolgok, a lakás kipakolása és eladása, de lehet az is, hogy a közöttünk levő feszültség okozza. Tehát nekem ez a 2 év próbaidő nem biztos, hogy segített elmélyíteni a kapcsolatunkat. Mert arról volt szó, hogy ha összeöltözünk, lehet, hogy nem bírjuk ki egymást, de 2 év után adómentesen eladhatjuk a lakást, ezért legyen 2 év próbaidő, azalatt meglátjuk, tudunk-e együtt élni. Mi most erre a próbaidőre mondjuk azt, hogy nem jó, nem akarjuk folytatni.

A párom húga hasonló helyzetben volt a pasijával, a pasi beköltözött, aztán visszaköltözött a sajátjába, ők mondjuk nem bútoroztak teljesen össze. Mi leginkább az anyagiak (kiadások kölcsönös csökkentése) miatt költöztünk leginkább össze, M* kiszámolta, hogy azzal nem megyek mínuszba, és azt akarja, hogy maradjunk barátok. Gondolom friends with benefits, de a benefit tüze már jó régóta kialudt és ki is hűlt közöttünk. Ami jó volt vele, az megszokottá vált, vagy teljesen elmúlt, mivel éjjel-nappal együtt vagyunk, már nem megyünk ki sétálni együtt, már moziba és színházba is a barátnőivel megy, hogy legyen ideje magára nélkülem. Nekem sincs hova "haza" menni, ha el akarok vonulni, mert besokalltam a sok finn beszélgetéstől, max a saját szobám marad, hacsak nem számolom a budapesti hétvégéket kb 2 havonta, de ezek épp most szűnnek meg, mert nem igen lesz kihez hazamenni, ha eladtuk a lakást.

Aztán mondja, hogy neki sem volt már jó az utóbbi időben, és már nézett is lakást. Hoppá! Akkor megbeszéltük, hogy felbontjuk az eljegyzést, s ha sikerül megállapodni az árban, megveszem a részét, nekem mégiscsak itt laknak a szomszédban a gyerekeim, és bár nagy a lakás, de ki fogom tudni fizetni a nagyobb hitelt, és õ keres valamit a közelben, mert õ is megszerette a környéket, hogy innen hamar beér Helsinkibe, vagy a két fiához, akik nem laknak túl messze, és kelet-Helsinkibe dolgozni, vagy nyugat-Espooba a lányához. Erre eddig nem is gondoltam, hogy a vonat oda visz, ahova akarom, már amikor járnak, mert most Myyrmäki és Huopalahti között nem jár, és a munkahelyre most kénytelen vagyok autóval járni.

Szóval levettük a karikagyûrût és elmentünk Suomenlinnára degagement kirándulásra, ahol az engagement után voltunk. Igazából a 2 barátnõjével ment volna nyári szabadtéri színházba, de az egyik lebetegedett, és én voltam a beugró. Mondjuk a felénél eljöttem, mert ebben a történelmi darabban a finnek egymást gyilkolták, a pirosak a fehéreket, aztán a fehérek a pirosakat, és nekem nem volt hangulatom ezt nézni, ez a finnek szomorú történelme back 100 in time, engem nem szórakoztatott, inkább zavart, meg a kényelmetlen ülések, ahol az átlagosnál sajnos nagyobb testemet kénytelen voltam összehúzni, s mellettem a leendõ exem, aki talán még nálam is szélesebb. Szóval a szünetben elmentem haza, hogy megnézzem a magyar-finn focimeccs végét. A szünetben értem haza, és láttam a 3. gólt.

A smire a drága hazaért, elaludtam a tv elõtt.

Itthon

Itt vagyok Budapesten, a szüleim lakásában. Pontosabban az örökölt lakásban, ahol a szomszédok azt kérdik, hogy új lakó vagyok? Nem, én 81 óta lakom itt, kisebb nagyobb szünetekkel. A múltkor, mikor itton jártam, mint rész-tulajdonos újra bejelentettem magam, tehát ebben a lakásban most én vagyok az egyetlen lakó.

Két napig jöttem autóval. Most éjjeli hajóval indultam Helsinkiből, mert így a hajón aludva reggel 6-kor tudtam Tallinból elindulni, és este a dugókat elkerülve tudtam áthajtani Varsón. Első nap 1050 kilométert vezettem, a második napra már csak 750 maradt. Kerülővel jöttem, előbb Egerbe mentem a Szépasszony völgyben bort venni, és Finnországból hazaköltözött ismerősökkel találkozni. Az út jól ment, bár Szlovákiában nem akartam (kétszer) autopálya díjat fizetni, így Zsolna után a hegyekben kanyarogtam, de kibírtam.

Hetedik napja dolgozok a lakásban, hogy kiürítsem, ha az örökösödési eljárás véget ér, el tudjuk adni. Fáj a szívem érte, de nem tudom a tesóimat kifizetni. A finn bank nem ad magyarországi lakásra lakáshitelt, a szabadfelhasználású hitelnek meg magas a kamata, itt meg nincs jövedelmem, hogy itt kérjek hitelt. Ráadásul egy 3. kerületi lakótelepi lakás most többe kerül, mint nálunk egy hasonló, vagyis számomra megfizethetetlen.

Hetedik napja dolgozok rajta. Első nap átjött az öcsém és a bátyám, hogy átnézzük, mivel mi legyen, mit hova adjunk. A legtöbb holmi vagy rokonokhoz megy, a ruhák egy része adomány, minden más lomtalanítás áldozata lesz. Aztán a lányom volt itt, aki a jelek szerint terhes, mikor kint voltak május 1-én nálunk nem ivott alkoholt. Aztán kaptam egy kis üzenetet, amiben azt írták, hogy "Szia papa, tudom, hogy már nagyon vársz rám, szeretném jelezni, hogy már úton vagyok." Velük könyveket szortíroztunk. Az összes könyvben volt eldugva vagy egy-egy fotó, vagy negatív, vagy feljegyzések vagy más "kincs". Ezeket kiszedegettük, hogy ha elajándékozzuk, ne maradjon benne (kritikus) személyes infó. Aztán jött a húgom, vele 2 nap ment el a ruhák válogatásával és zsákolásával. Leadtam 2 menetben 5+6 zsákot a hulladéktelepen, és 7 zsákot az egyik jótékonysági szervezetnek, akik inkább fiatalosabb ruhákat vártak, nem örökségből maradt kosztümöket. Ma reggel még nem látszott a vége. Ma eljöttek a tesóim és a lányomék, és a bátyám fia, velük majdnem minden könyv, fotó, és negatív el lett pakolva. Most már van remény, de fogynak a napok, és maradt még.

Apám fotós örökségét egyelőre a bátyám raktárába visszük, ahol lesz időnk átnézni. Mondom majdnem, mert a rengeteg könyvre elfogyott a szerzett 25-30 banános láda, és a legfontosabb fotókat, a kiállításra nagyított nagy és értékes képeket elfelejtettük. A pincét átnéztük, de ott csak az üres keretek voltak. A nagy munkában senkinek se jutott eszébe, hogy azok a képek a szekrény tetején vannak. Azok holnapra maradnak. A bátyám elutazott wellness fürdőbe 3 napra, kilőve. A fia jön majd furgonnal a képekért. A fiatalok élik a saját életüket. A húgom dolgozik, az Orgban nincs szabadnap. Az öcsém segít dobozolni. A húgom este jön befejezni az ő szobáját, amit még el se kezdtünk. Szerencsére itt a hétfő is szabadnap, vele tudjuk folytatni hétfőn. Itt akar aludni, de ha én rá gondolok, mindjárt felmegy a vérnyomásom. Mondom is mindig a páromnak, ha szarul vagyok, hogy biztos a húgom táv-átkoz a vallásos technikáival. Nem tudom hogy fogom vele kibírni kiabálás nélkül, rossz az aurája.

Kedden elviszem a rokonoknak a kb 6-7 zsáknyi ruhát, egy katonai zubbonyt, és anyám és nagyanyám örökségéből itt maradt népviseletes ruhákat, szőtteseket, terítőket, hogy ott odaadják a faluháznak. Szeretnék ott is aludni, hogy szerdán kicsit kiránduljak Zágrábba és Mariborba. Ez az a program, amit hajlandó vagyok kihagyni, ha szerda estére is marad még pakolni való, akkor sietek inkább haza, de hazafelé megállok a Balatonon, és ha cigánygyerekek potyognak is az égből, én megfürdök benne. Csütörtökön jön a lomtalanító cég, akik visznek mindent, ami lom, bútorokat, zsákos vegyes szemetet. 

Szerettem volna a papírt külön gyűjteni, de a tesók mindent zsákba tettek. Ma és holnap akartam még apám fotós CD/DVD lemezeiből szemezgetni. Ami a kezembe akadt, azon a sorszám 478 volt. Tehát közel 500 lemez, amire apám digitális képeit mentegettük ki az évek során. Hol én, hol az öcsém, vagy az ő fia jött el segíteni. Ezek ma eltűntek, a PC hiába van itt, ha már nincs mit átmásolni. Kénytelen vagyok ezt a dolgot elengedni, nem neheztelhetek az öcsémre, aki szerint apám elherdálta az örökségünket fotókra, könyvekre, CD és DVD lemezekre. Én nem mondok semmit, mindenki úgy éli le az életét, ahogy akarja, vagy ahogy tudja, apámnak a fotózás volt a szenvedélye, és én örülök neki, hogy jut valami alamizsna a lakás árából. 7/24 rész, az majd kisegít. Én még adósa vagyok azzal, hogy feldolgozzam az örökségét. Ő már nincs, de a képei még sokáig kísérteni fognak. Az lesz majd szép feladat, ha a raktárba lerakott képeket át akarjuk nézni. Ma kétszer fordult a kis furgon, amibe két raklapra tettük a fotókkal teli dobozokat. Az négy raklap, amit kb 100-120 centi magasra tudtunk megrakni. És holnap viszi a harmadik fordulót. Ha sikerül bepakolni.

A könyveket egy antikváros viszi el, elviszi mind (ezt majd hiszem, ha látom, kb 25-30 banános doboz hova fér el, az én kocsimba 12 fért, mikor hoztam). Azt sem bánom, ha egyenesen a szemétégetőbe viszi, csak ne kelljen többet foglalkozni vele. Remélem csütörtök estére kiürül a lakás, ami most tele van tele és üres dobozokkal. Holnap elvileg mindennek dobozban kell lennie, a fotók rakárban, és hétfő este a maradék ruha is zsákban.

Péntek reggel indulok haza. És amilyen hülye vagyok, pontosabban, racionális okokból, Lengyelország tetejéig szeretnék eljutni az első nap, ott foglaltam szállást, hogy másnap legyen időm elérni a tallini hajót. A litván határon az óraátállítás most ellenem játszik. Szlovákiába megveszem az autópálya jegyet, hogy haladhassak (Varsóba a délutáni dugóba érkezek.)

Azt gondolom, hogy a könyvek gyűjtögetése és tárolása emberiség ellen elkövetett bűntett. Ha az örökösökre gondolok. Most már értem, miért akart a párom is megszabadulni a könyveimtől, mikor összeköltöztünk. Tehát ha haza megyek, elkezdek megint olvasni, és amivel végeztem, abból blogbejegyzés lesz, vagy naplójegyzet, egy-egy kimásolt mondat, és dobom a kukába. A kérdés, hogy meddig élek, mikorra kell elkészülni ezzel a projekttel. Ha túl hamar végzek vele, a hátralevő életemben unatkozni fogok. Meg attól is félek, hogy ha "kész" vagyok, feldolgoztam a múltam és az újraéltem az emlékeim, nem lesz már célja az életemnek, és meghalok. Azt még nem szeretném.

Voltam egyik este ismerősökkel vacsorázni. Nem sok olyan finn rendszámú autó jár itt, aminek a hátuljára fel van ragasztva az itteni baráti kör matricája, sokan kiszúrták, hogy az csak az én autóm lehet. Másik este meg egy előadáson voltam a klubban, ahol egy coach beszélt (én is végzett coach vagyok, de másik iskolából, onnan, ahol nem árulnak szakácskönyvet (vagy szerszámos ládát), és még soha nem használtam pénzért az ott szerzett tudást), és engem elgondolkodtatott, hogy miért ragadok benne olyan dolgokban (munka, párkapcsolat) ami nem előre visz, hanem leginkább hátra. Ősz hajszálakat (vagy szakállszőrt) okoz, megbetegít, önpusztító függőségbe kerget, nem hagy aludni, és rövidíti az életem. A páromnak írtam is egy utaló megjegyzést, hogy ha kivásárol a lakásból, én tüstént ide költözök. Sírva híott fel, hogy válunk-e. Most depis, mert nem tudja, mi lesz. A depressziót a bizonytalanság okozza, az érzés, hogy nem tudja kontrollálni a sorsát. Ha túl leszünk rajta, fájni fog, de utat enged valami jobbnak. Felismerem magamban, hogy én is félek a változástól, az ismert rossz kevésbé zavar, mint az ismeretlen új, ami jobb is lehet, rosszabb is. Hány évig kellene egyedül élnem, mire találnék egy olyan társat, aki támogat, és nem csak feszültséget okoz? (Eldöntöttem, hogy idén nem töltöm vele a nyarat a nyaralóban, ha menni kell a Juhannus-ra, akkor valami indokkal haza jövök.)

Nekem itt most van cél, van feladat, most nem volt időm nyavajogni, hogy nem érzem jól magam. Persze, hogy nem érzem jól magam, mert a hajón megvettem a cigit, a lengyeleknél kaptam mentolost, és most azzal jól elvagyok. Nehéz lesz újra letenni, de ha nyomorúságos lesz ott megint az élet, akkor nem is baj, ha megsürgetem a reinkarnálódást.

Most még itthon vagyok, de már csak egy pár napig. Aztán megyek haza, hurrá.

Porkkala, lángos, rillezés

A lányom a férje távollétében bejelentette amitõl rettegtem. A férje szoros barátságot ápolt a vödörrel, mert a finn csapvíz, vagy a csütörtök esti ramen leves (vagy a kotipizza) elcsapta a gyomrát, ezért neki a Vappu, a finn majális teljesen kimaradt. Mi elmentünk este megnézni virágoznak-e a cseresznyefák Roihuvuoriban (tegnap még nem, de nálunk a lakótelepen már igen, nálunk 22 fok volt, a tengerparton csak 11) és az új hidat. Ma már egy csöppet jobban volt, elvittem õket kirándulni Porkkalába. Az egy szép tengerparti kirándulóhely... Csak abba nem gondoltam bele, hogy az út 22 km-en keresztül kanyarog a "porkkalai hegyekben", komolyan olyan, mintha szerpentines úton mennénk, de a hegyek max 30 méter magasak. Mivel nem voltam benne biztos, hogy mennyire túlzok ezekkel a hegyekkel, megkérdeztem az orákulumot, azt mondja:

A dél finnországi Porkkala (Porkkala) hegyei a következő méretűk:
A hegyek méretét nem találhatók a forrásokban, de a Porkkala hegyei a 20 méteres méretű hegyek lehetnek.
A Porkkala hegyei a 36 méteres méretű hegyek is lehetnek, de ez a pontos méret nem ismert.

Na hát kb igazam is volt.

Kb fél útig jutottunk el. Megálltunk az út szélén "gombászni". Amíg ott álldogálltunk és vártuk a megkönnyebbülést, elmentem geocache-t keresni, de nem találtam. Visszafordultunk, a Porkkala Grilli-ben kávéztunk, elfogyasztottuk a subway szendvicset amit a kirándulásra vettünk, én láttam egy szarvast is, s aztán hazavittem a gyerekeket. Kár, mert igazán szép napos idõ volt, és a gyerekek holnap elutaznak, és még a lángost is meg akartam nekik mutatni, de azt inkább ki szerették volna hagyni, érthetõ okokból.

Este azért még egyszer összejöttünk az udvarunkon (g)rillezni, én, a 3 gyerekem, az egyik fiam finn párja (a fülöpi még odavan), és az én finn párom.

De addigra túl voltam már a lángoson is. A lángosos csaj megismert, kérdi, hogy én terjesztem-e a hírét, mert ma rengeteg magyar volt nála. Na megvolt a híresztelés hatása, de annyira, hogy mikor a sorban álltam, 6-7 ember volt elõttem, abból 2 magyar, mögöttem felgyûlt vagy 10, utánam még egy pasast tudott kiszolgálni, a többit kénytelen volt elküldeni, mert elfogyott a tészta. Ez kb fél 3-kor, úgy hogy a piac 5-ig vagy 6-ig volt nyitva. Szegény mikor Vantaaban parkolt, alig volt érdeklõdés, itt Espooban meg (a leppävaarai Galéria elõtti sétányon, a volt Alepa bejáratánál) meg hosszú sor állt lángosért. Jegyezzétek meg, ez a csaj finom lángost csinál, finomabbat, mint a megboldogult éttermes, a korábbi lángosos.

Azt mondtam, hogy teljesen magyar neve van, de nem beszél magyarul? Ez persze nem rontja a lángos értékét, sõt.

Élt 5 hetet

Ahogy visszanézem a bejegyzéseket azt veszem észre, hogy sokszor hetekig nem írok semmit, pedig mondanivaló lenne szinte naponta. Tegnap este akartam valamit gyorsan feljegyezni, és akkor vettem észre, hogy a telefonomban nincs beállítva a bejegyzésekhez használt profil, aminek a jelszavát már rég elkavartam. Igy nehéz is lenne gyakrabban írni. Szerencsére a munkahelyi laptop tárolja a tokent, s most ebéd utáni sziesztában, a vappu előtti utolsó munkanapon, van egy kis időm magamra.

Tegnap esti szösszenet utólag: Van még rajtam kívül olyan hülye, akinek fogmosás után (hajnal fél 3-kor) jut eszébe, hogy éhes, és chipset vagy popcornt enne? Én ezt már több este is eljátszottam, és természetesen meglátszik a reggeli mérlegeléskor.

Tegnap megjött a lányom meg a férje, de csak 4 napig lesznek itt, s nem sajátíthatom ki az idejüket. A hétvégén vappu van, vagyis a tavaszünnep, a város ma és holnap tele lesz diákokkal és a régi iskolatársakkal piknikező egykori diákokkal. Mi vappu reggelire hívjuk a gyerekeinket, összesen 7-et, a párjaikkal, szóval ma munka után megyek a boltba megvenni a hozzávalókat.

Lehet, hogy a cseresznyefák is kivirágoznak. Az alábbi oldalon folyamatosan frissítik az aktuális fotókat: Kirsikankukinnan tilanne (magyarul: cseresznyevirágzás-helyzet)

Hogy én hogy vagyok? Nem túl jól. Tegnap 4 óra alvás után 5-kor keltem és 5:15-kor kezdtem dolgozni. Ma ki akartam aludni magam, de 2 után fejeztem be a munkát, 2:30 körül tudtam csak elmenni aludni, az órát 8:30-ra húztam, és "kicsit hamarabb" 7:30-kor felébredtem. Kértem az orvost, adjon valami nyugatót, nem adott.

Listákat csinálok, hogy mit kell csinálnom, mire kell figyelnem (pl a kalóriákra), de a listákat rendre elhagyom. Tegnap megnéztünk egy alkoholról leszokó lányról szóló filmet. Egy 12 éve mentes idős ember mondja benne, hogy egyre könnyebb, de mindig nehéz lesz. Nekem 3 hét, ennyi ideje tudom visszatartani a kísértést. Nem az alkohol, nekem nincsenek alkohol problémáim (mielőtt elfogy, megveszem a következőt), hanem a cigaretta, de az nagyon hiányzik. És tudom, hogy nem oldja meg a problémáimat, de behoz olyan problémákat, amik nélküle nem léteznek, és eltereli a figyelmem minden más bajomról, a kilókról, az éhségről, a fájó fogaimról, és arról, hogy nem tudok eleget aludni. Szerintem én már menthetetlen vagyok (asszimptotikusan mind halottak vagyunk). Akkor talán már mindegy is.

A stockholmi hajón lett volna 5 euroért cigi. A lányommal is hozathattam volna, otthon 6,5 eur körül van egy doboz (ref itt nálunk kb 12 eur). Ha 2 hét múlva elindulok haza autóval, út közben (gondolom már a hajón) - akaratom ellenére - megveszem a következő dobozt. (Fel is kell írni az egyik listára, hogy öngyujtót vigyek magammal.) Tehát a jelenlegi absztinenciám kopjafájára már most fel lehet róni, hogy "élt 5 hetet".

Ja, hogy mit akartam mondani. Mondom a gyerekeknek, hogy holnap jöjjenek át vappu reggelire, lesz sima (erjesztett házi mézsör szerű ital) amit a párom csinál. Kérdik, hogy lesz-e benne alkohol, mondom, hogy kb 2%. Mert hogy a lányom nem iszik alkoholt.

Mivan?

Hajón

Elmentünk hajóval Stockholmba. Mert mi Helsinki 3 legfontosabb látnivalója? Stockholm, Tallinn... S ha már itt vagyunk Helsinkiben, akkor beugrunk néha oda is egy fikára, mint ti Bécsbe. 16 óra volt az út, és nagyon himbálózott. Kapelskar sziklái havasok voltak. Kár volt csodálkozni, ma nálunk is esett a hó. Április vége van. De Stockholmban a fiam által ajánlott UNIQLO bolt mellett virágzó cseresznyefákba és hanami ünnepbe botlottunk. És igazán jó időnk volt.

Volt két érdekesség a hajón. Az egyik az, hogy a kabinnak nem volt ablaka, mert belső kabint kértünk, az olcsóbb. Az ablak helyén behúzott függöny volt, fenntartani a látszatot. Viszont ha bekapcsoltuk a tévét, azon élő adásban nézhettük a tengert, a kapitány látószögéből. Az fasza volt. Régen a Malév gépeken mutatták így leszálláskor a gép előtti látványt. Annak, hogy nem volt ablaka, volt egy kellemes hozadéka. Itthon ugyanis a kora reggeli napfény miatt egyre rosszabbul alszok. Kb most lett kint sötét, és most fél 12 van. És reggel 4 körül már világosodik. És ez pár hét múlva még rosszabb lesz. Május közepén már csak 3 órát fogok tudni aludni. A hajón viszont sötét volt, és ha nem hullámzott volna annyira, akár rendesen ki is aludhattam volna magam.

A másik meg a láthatár. Láttam rengeteg ott parkoló árnyékflotta tankert. Ott álldogáltak a tengerben. Meg sok vizet. Meg a láthatáron a finn tengerpartot. Az azért érdekes, mert lerajzolom, olyan, mint egy visszintes vonal.

Sajnos a tankereket nem rajzoltam le, de ha egyszer újra nekiállok festeni, akkor megörökítem azokat is.

Viszont az egyik helyen volt két nagyon pici kiemelkedés, mondom is a páromnak, hogy nézd csak, ott vannak a porkkalai hegyek. Tudni kell róla, hogy Porkkala egy félsziget, amit a 2. világháború után a Szovjetunió kibérelt 50 évre, és ott orosz katonák állomásoztak, de aztán kb 10 év után mégis visszaadták és kivonultak. Azon a félszigeten a tengerszint felett kb 30 méter magasra nyújtózkodik az ég felé két hegy. Ami Dél-Finnországban már magasnak számít. Ezt is lerajzolom. A párom röhögött azon hogy ezeket hegyeknek neveztem, de hát kis foci - kis győzelem, lapos mellek - ..., mi ennek örülünk. 

Hát most ennyire futotta az élménybeszámolóból. Ja még annyit, hogy a hajón befizettünk az annyit eszel amennyit akarsz büfére vacsorára, és reggelire is, (45+20 eur / irány), és nagyon megérte, a városban, mikor sétáltunk, elég volt egy kakát venni (torta svédül, de úgyis tudjátok ha jártok az Ikeában, a fenn említett fika meg a kávé, ezt kevesebben szokták tudni).

A hajón volt egy zenekar, mikor bemutatkoztak, mondták, hogy a távoli Transzilvániából jöttek. Hát akkor öleljem keblemre, testvérek, a billentyűs és a zenekar vezető dobos tudott magyarul, az énekesnő, a kisebbik, meg cuki volt és jó hangú. Mi végignéztük a napi 3 koncertjüket, tetszett.

A hajónak az a nagy átka, hogy lassú, viszont itt nem a megérkezés, hanem maga az út az lényeg.

Na jó, le is fotóztam, a vásottszeműek kivehetik a képen a két hegyet a távolban.

Itt meg a transzilván Decibel zenekar, akik épp a hajó mókamesterével játszák a tavalyi svéd-finn eurovíziós dalt, a bada bada bastu-t (szauna).

Itt meg a hanami, többek kívánságára.

Hajrá tavasz, éljen a párt/

Mókamaster

Na, már biztos, hogy nem utazok egyedül. Mivel a párom nem jön, egyedül terveztem autóval menni haza májusban, s bár volt aki ajánlkozott, nem szeretnék út közben másoktól függni vagy másoknak ártani, nem igen akartam vinni utast. S leginkább nem olyat, aki a Fideszre szavazott (és amúgy sincs közös támánk). Most viszont egy olyan utitársat találtam, aki egy igazi mókamester. A neve Mokkamaster, és egy (drága) filteres kávéfőző készüléket takar.

S most ezen a faviccen kuncogok magamban.

Ami azt jelenti, hogy nagyon ki lehetek már fáradva.

Pedig tegnap éjjel is aludtam 4 órát, miután lefordítottam apám hagyatéki végzését hiába - ma ugyanis megtudtam az adóhatóságtól, hogy a saját fordítást nem fogadják el.

Nem tudom mi okozza a stresszt, csak a tünetek alapján tudom, hogy stressz van és nem tudok aludni.

• 4 vagy 5 projektem van azonos időben, és próbálok közöttük zsonglőrködni.
• Próbálom védeni a csoportomat, hogy ne terheljem túl őket mindenféle hülye kérdésekkel, átfogalmazom, átkeretezem a munkát, s én szívom meg. Azt mondtam, hogy elég lefuttatni azokat a teszteket amik első körben megbuktak, de a kolleganőm az egészet újra akarja futtattatni.
• A gyermekem 17 éves születésnapja végre meg volt ünnepelve, de még nem tudom, hogy (utólag) milyen ajándékkal tudom meglepni. Megegyeztünk egy apás boltolós napban, de semmi konkrét dátum.
• A nap süt és én itt vagyok bent: ma 7-kor kezdtem (mert nem tudtam visszaaludni), és már haza mehetnék, de bámulom a képernyőt, hátha valamit még le tudok tenni az asztalra. (Ja, a szemüvegem).
• A tesókkal való lakás kiürités dugába tűnik látszani dőlni, hogy szépen megaszondjam, mert van aki nem akar találkozni a másikkal, viszont az a másik akar ezzel az egyikkel, vallásháborús okokból, ami féloldalas.
• Fél szemem a befektetési és a pénzváltási lehetőségeken, úgy néz ki elillant az alkalom, hogy buy on dip, azaz leárazáskor vásároljak, és a bitcoin is erősődik, de nem annyira, hogy pluszban legyek.
• Adót kell fizetnem. Eddig minden évben visszakaptam, idén 650 euróval tartozok az államnak. Nem értem, hogy csúszott így el az adóelőleg.
• Be kell vallanom az örökséget, amit már egyszer leadóztam magyarországon (0 forint volt), de itt a be nem fizetett összeg után kamatos kamatot kell fizetnem. Ami 0 euró után persze nem 0, mert emeli a jövedelemadó alapom, szóval nem örülök.
• S ez még csak az egyik fele, 2023-ból apám után, a másik fele, hála az emelkedő lakásárakat, már meghaladja az illetélmentes szintet, és az után fizethetek mint a tejesember.
• A párkapcsolatban sem történt túl sok pozitív fordulat
• A fiam achillese ugyan szépen gyógyul, de még 6 hétig én járok helyette boltba, ráadásul a párja is elutazott haza ázsiába temetésre, 4 hétre.
• Az üzemorvos naponta küld emailt, hogy töltsem ki a "hogy bírok megbirkózni a munkahelyi változással és milyen a munka-otthon egyensúlyom. Mindennap kitöltöm, egyszer behazudom, mogy minden tiszta tavasz és cseresznyevirágzás, máskor meg reálisan beírom, hogy eddig eddig eddig vagyok és nem bírom tovább.
• Hiába állt be a cukorszintem, egyre csak dagadok. Jönnek vissza a tavaly leadott 15-16 kilók. Úgy, hogy szinte semmi finomat nem ehetek. Se kenyér, se krumpli, se rizs, se tészta, pizza, palacsinta, chips, csoki, cukorka. Nem tudok mit enni, pedig kívánom.

Nem tudom hogy a fentiek közül melyik okozza. Mindegyik olyan, amivel meg tudok birkózni, amit tudok kezelni.

Hatalomátadás

A választás estéjén sok választási buli volt a közelben, a magyar keddesek a belvárosban egy kocsmában, a finnországi magyarok facebook csoport tagjai tallini hajón, és az espooi falugyűlés/squash ismerőseim valakinek a lakásán várták az urnabontást. Mi végül itthon maradtunk, az achilles-sarkú fiamnál néztük a tévét és a számokat, s mikor OV gratulált MP-nek mindenki szépen és békésen haza ment.

A választási bulira csináltam csirkepörköltet, és akartam valami desszertet, és mikor kerestem, hogy mit lehetne, szembe jött a bukta receptje. Isteni finom buktát csináltam. Kérdezték, hogy narancsos-e, hát nem, mert utálom a narancs lekvárt. Viszont a mama barackja elfogyott, és mivel eltemettük, nem is lesz többé, hacsak nem találok nála a pincében antik kiadást. Ami saját folyós barackom maradt, azt a párom elrakta úgy, hogy nem találtam meg, de nem is lett volna jó, mert túl folyós, ezért áfonyát tettem bele. Azzal is jó volt. Most mielőtt megromlik, palacsintával elhasználom a barackot.

A pénteki koncerten Azaria tetszett, nem ismerem a munkásságát, de ígéretes.

A választás napján vittem a mankós fiamat szavazni a nagykövetségre. Ekkora sort még nem láttam ott. És a tömegben alig volt 1-2 ismerős.

A nagykövet mandátuma hamarosan lejár, azzal köszönt el, hogy örül, hogy MO az EU-ra szavazott. Hát ebben egyet tudok vele érteni.

A savköpő menyétek oltalmazzák az amerikai elnök isten-képmását, és az MTV hiradó riportereit!

Húsvét az új karácsony

Húsvétkor volt egy olyan érzésem, hogy valaki el akarja hitetni, hogy a húsvét az karácsony. Magyarországon bejglit lehetett kapni a Lidl-ben és a Spar-ban, itt nálunk meg Kevin ment egész hétvégén a tévében, 3 nap 3 rész.

Szerencsésen túléltük, a párom bárányt akart, hát magamnak vettem egy darab sonkát, ami tojással jó volt. Volt templom, volt locsoló buli, de csak kicsi családi hangulatú.

Ma a fiamat vittem a kórházba kontrollra, szerencsére összenõtt az achillese, most csak meg kell erõsödjön, hogy 6 hét múlva újra talpra állhasson.

Várjuk a hétvégét, várjuk, hogy mi lesz a sorsdöntõ választás eredménye. Van, aki hajóra megy, van, akik kocsmát béreltek ki, és mi valszeg a gipszelt lábú fiamnál jövünk össze születésnapozni.

Végre nálunk is kezd javulni az idõ, lecseréltem a téli szöges kereket nyárira, és már tervezem a nyári haza utat autóval.

Dokumentumfilm dinoszauruszokról

A párom dokumentumfilm sorozatot néz a Netflixen a dinoszauruszokról, és csodálkozik, hogy hogy lehet a dinókkal dokumentumfilmet forgatni. 2 millió évvel ezelőtt szerinte még nem voltak kamerák.

Rájöttem a megoldásra. Részben az Arco c. film, részben a Galaxis útikalauz stopposoknak adta az ötletet.

Hagysz egy üzenetet az utókornak. Lehet az egy sziklába vagy kőoszlopba vésett üzenet, vagy bármilyen módon hátrahagyott levél amit kb 2-300 év múlva (amikor már van idõgép) az utókor megtalál. Megkéred abban az üzenetben az akkor élõ embereket, hogy legyenek szívesek idõgéppel visszautazni a dinoszauruszok idejébe, leforgatni a dokumentumfilmhez való jeleneteket, aztán eljönni a mi idõnkbe, és itt hagyni nekünk a filmet.Tehát az, hogy most még nincs idõgép, az ne zavarjon, mert majd ha lesz, a jövõbeli ember majd tud utazni helyettünk. Ez az ötlet az Arco-bol jött, ott a távoli jövõbõl tudnak ide a közeli jövõbe utazni.

S mivel fizessük ki õket? Beteszel a bankba most egy kis pénzt, az addigra annyit kamatozik, hogy az bõven fedezni fogja a film költségeit (ez az ötlet a H2G2-bõl jött, ott a világvégi étterem vacsoráját fizetik ki elõre ilyen módon).

Cuki film

Szembe jött az Arco - fiú a jövőből c. film, beültem rá az Allee-ba, ahol csak 2000 Forint volt a mozijegy (minden előadásra). Nagyon cuki film, szerettem. Ajánlom.

Veszünk kutyát

A párom főz valamit, amibe a csirke mellé minden maradékot (répát, káposztát, hagymát, krumplit...) betesz az edénybe és a sütőben megsüti. Mondja, hogy nem tudja jó lesz-e.

Erre mondom, hogy ha nem lesz jó, veszünk egy kutyát.

Vajon mire/miért mondtam?

Frász

A gyerekek hány éves koráig kell a szülőknek aggódni, hogy minden rendben van-e velük?

A legkisebb 17 körül jár, vajon (s mikor) lesz belőle munkásember? S az egyik iker (31) elmegy (a temetés után) a volt iskolájába találkozni a röplabda edzőjével, aki beállítja gyerekekkel játszani, akik megrúgják, és lesántul, és ugyan haza tudott repülni, de a kórház 10 hét ágynyugalomra ítélte, persze be is gipszelték.

Azt hiszem az volt az egyik fő oka annak, hogy én visszaköltöztem Finnországba, mert nem bírtam elviselni a feszültséget (főleg az ex-szel), hogy a gyerekeknek valami bajuk eshet.

Anyám vigyázott az ikrekre, az egyik kiesett vagy kiugrott a hintából, az meg fejbe baszta, agyrázkódás, korházban éjszakázás, kivizsgálás, utazástól eltiltás úgy, hogy nekünk másnapra volt repjegyünk hazautazni Finnországba.

Vagy amikor a kézilabda kapun lógott az egyik, és a hálót rögzítő kampó felhasította a kezét úgy, hogy műteni kellett, és utána még 2x volt helyreállító (varrat hosszabbító) műtétje.

Felnőtt, mégis a frász kerülget, hogy tolókocsiban kell majd tologatnom. Hál égnek, megvan még apám (és anyám) kerekesszéke, azzal jött a temetésre. Szerencsére az ex, az anyja is ott volt, és ő tologatta.

Hát én eddig-eddig-eddig vagyok, mutatom, kénytelen vagyok horror filmet nézni, hogy a saját nyomoromat valamivel elnyomjam.

A papa elcsámborgott

Megnéztem a filmet, csak erős idegzetűeknek, de melegen ajánlom. Durva. De ezt lehet, hogy nem nézem meg kétszer, mint a futni mentemet.

Valószínűség közel nulla

Mennyi a valószínűsége annak, hogy egy Finnországban élő ausztrál, aki Helsinkiben a főnököm volt, pont arra a villamosra szálljon fel a Fehérvári úton, és meghívjon magához, és én ott angolul beszélő finn kutyát simogassak?

Annak az esélye, hogy én vadidegen kutyát simogassak, közel nulla (limes 0), mert rólam minden kutya kiszagolja, hogy zsigeri módon rettegek a kutyáktól.

Hát még egy angolul beszélő ausztrál/finn kutyát Budapesten? Az is ritka mint a fehér holló.

Annak az esélye, hogy Finnországban egy kolléga behívjon a lakásába, és borral kínáljon, szinte nulla, hát még annak, hogy a főnököm (ok, volt főnök) hívjon, még kevesebb.

Eltemettük anyut, megvolt a tor, sok vendég, én mint a legöregebb utód mindenkivel beszélgettem, utána hulla fáradt voltam, elmentem kiszellőztetni a fejem a szokásos szerda esti vacsorára barátokkal. Haza felé ülök a villamoson, mikor felszáll a volt főnököm... a többit már tudjátok.

A fenti közel nulla valószínűségeket összeszorozva az eredő valószínűség méginkább nulla. Nagyon kicsi az esélye, kb annyi, mint hogy sikeresen lestoppolsz egy vogon űrhajót.

Épp itt volt 3 hónapot csereprogramon, a budapesti csapatát, volt kollegáimat vezette, és a búcsú vacsora után ment haza az albérletbe, a haza költözés előtti este. Volt egy pár üveg maradék bora.

Jó bora volt, nem fájt tőle a fejem utána.

Csak jelzem előre, hogy a törölköző napon is itthon leszek, megpróbáljuk kiüríteni a lakást, ahol eddig mehúztam magam, ahol a szomszédok szokták kérdezni, hogy új szomszéd vagyok? Nem, baszki, én 1981 óta itt lakom, csak olyan ritkán vagyok itt, mint a fehér holló.

Űrt látok

Képeket kerestem anyámról. Furcsa nézni hogy változott az évek során. Lefogyott, megöregedett. Tavaly nyáron nagyon jól nézett ki, karácsonykor már kezdett gyengülni.  Nem is igazán jutott eddig el a tudatomig, hogy több fotó nem lesz, és hogy nem lesz kitől megkérdezni, mikor és hol készült a kép és ki van rajta. Anyám mindent is tudott. Nézve a képeket feneketlen űrt érzek magam körül, amin sem a Fidesz, sem s Tisza győzelme nem tudna enyhíteni.