Kávé faktoranalízis

Van egy kotyogós kávéfőzőm, azzal a szándékkal vettem a Vasedényben (még van), hogy majd főzök magamnak igazi anyuféle kávét. Olyat akkor csinál, amikor összejön a nagy család, körbe kérdez, ki kér kávét, és milyet, mert van, akinek megfelel a forró vízbe áztatott, de jobb, ha frissen lefőzi, én azt szeretem, jó erős. Életben tart, de ezt talán már meséltem.

A család már nem jár annyira össze, a 24-23-23 éves gyerekeket nehéz összeszedni apás hétvégére, hát még az unokatesókat, de azért az anyunál lefőtt kávé bennem továbbra is a családi összetartozás élményét hozza elő.

Szombat van, ma hosszan lustálkodtam (nem is, csak az ágyban olvastam el a bibliát és a napi tanfolyami anyagot), s arra jutottam, hogy ma itthon töltődöm. Holnap apák napja, megérdemlem, hogy törődjek magammal is egy kicsit (kellene egy új nadrág). Vettem szusit, az ebéd megoldott, főzni ma nem kell, bepakoltam a mosógépet és a mosogatógépet, ezek csendesen duruzsolnak, s még mindig csak fél 11. Mihez kezdjek? Valami hiányzik. A család. A kávé.

Akkor eszembe jutott a kotyogós kávéfőző. Rendszeresen próbálkozok vele, de hiába, nem főz jó kávét. Nem tudom, mi a titka, a nyitja, miért nem tudok rájönni, elvileg ugyanazt csinálom, ahogy anyu is, mégis ami kijön belőle valami áttetsző híg lötty, olyan, mint a finnek átfolyatott kávéja, mégsem ugyanaz, a finn kávé legalább savanyú (nem biztos, hogy savanyú, de van valami íze), ez a magyaros kotyogós lötty viszont ízetlen is, erőtlen is. Az otthon főtt kávé állaga mint a tej, viszkózus, itt ami nekem eddig lejött víz vagy tea állagú, könnyen folyós.

Akkor itt az ideje, hogy bevessem a mérnöki tudományt, és faktoranalizáljam, miért nem sikerül.

Összeszedtem a tényezőket. 1) A kávéfőző ugyanaz, bolti, mint amit sokan mások is használnak boldogan. Lehet ez a darab hibás, de semmi jelét nem mutatja, sima buta tartály, benne tölcséres kávétartó, csavaros menet gumival szigetel, a tetején meg egy buta mechanikus kotyogó fej. Sérülésnek nyoma nincs. 2) A kávé, amit használok ugyanaz, bolti, magyar módon őrölt és pörkölt otthon boltban vett Karaván. Próbáltam már finn kávéval, drága ajándék kávéval, egyik sem lett jobb. Nem a kávé miatt lehet a végeredmény pocsék. 3) Víz. A finn víz más, mint otthon, lágyabb, kevesebb benne a vas és a kálcium, ez lehet az egyik tényező. Tehetnék a vízbe kalcium sandoz-t, hogy elrontsam, de nem biztos, hogy ez segít. Máshol nincs baj a finn vízzel, a kávézókban és kapszulás gépeken ezzel a finn csapvízzel is jó kávékat tudnak csinálni. A negyedik tényező 4) a kávé mennyisége a kávéfőzőben. Ha túl keveset rakok bele ízetlen. Ha túl megtömöm, nem biztos, hogy átjut rajta a gőz, a nagy nyomás alagutat képez benne, amin úgy szalad át, mint a gőzös a csurgói kanyarban a híd alatt. (Gyerekkori emlék: Kaposváron mindig lecserélték a villanymozdonyt gőzösre, s csapattuk az arcunkba a füstöt mindaddig, míg a hugunk megszületett, mert utána Trabanttal jártunk vagy farmotoros Skodával). Hoppá a gőz, annak nyomása van. A drága presszógépekben is a gőz a titok. 5) a hő, talán nem mindegy, hogy milyen gyorsan képződik a gőz, és milyen nyomással és milyen gyorsan megy át a kávén. Anyu csak felteszi a tűzhelyre (hoppá, tűzhely*), és pár perc után kotyog, hogy kész. Nála gáz van, nálam villany. Itt egy eltérés. Én hogy csinálom? Felteszem a kávéfőzőt, bekapcsolom, és várok 3-4 percet. Pont, ahogy anyu. De nálam a vaslap lassan melegszik át, amitől lassan elindul a hideg gőz, beleivódik a kávéba, mire a nyomás jön, talán már késő. Ma megpróbáltam úgy, hogy előbb felmelegítettem a főzőlapot, 6-oson, szinte izzott, mire a kávét odatettem (a sütésre is azt mondják, előbb melegítsd fel 200 fokra, és utána tedd be a kenyeret), egyből el is kezdett bugyogni a víz az kávéfőző tartály alján.

*) Így megy az exploratory testing: ha menet közben eszembe jut valami ötlet, feljegyzem, hogy ne felejtsem el, és később visszatérek rá.

Hát ma jobb lett a kávé, bár nem olyan, mint anyué, nincs hozzá se mézeskrémes (de, ha jobban belegondolok, van a fagyon még a múltkoriból), se apu a számítógép előtt vagy a kamera mögött, se a hugom, aki sosincs otthon, mert hétvégén is két munkát csinál, se a bátyámék, akik mindig elutaznak valami melegebb országba, vagy Lengyelországba I* szüleihez, se az öcsémék, akik hétvégén pihennek, sem a gyerekeim, akik ki erre, ki arra, Békéscsabán a színházban, vagy a szinkronstúdióban, vagy határidős munkában fordít otthon, szóval nem vagyunk sokkal kevesebben, de azért mégiscsak egyedül, szombaton, borongós őszi időben.

A repjegy már megvan, nézem a hoteleket, hogy innen el, a terv 8 nap valahol melegebb éghajlaton, még a főnökkel meg kell beszélni, még egyeztetni kell a részleteket, autót, kaját, és egy új nadrágot. Apák napjára, a szusi és a jobban sikerült kávé mellé. Megérdemlem.

Kiakaszt

Ha vele beszélek, mindig kiakadok. Azt mondta nem voltam közömbös a számára. Azt mondja, szerinte egy erős kapcsolat kibír mindent, azt is, ha a párja elmegy, körülnéz, és újat tanul valaki újtól. Vagy ha ő dobja fel magát egy kis flörtöléssel. Mintha Miskolczi Miklóst hallanám. ("Mióta rájöttem, hogy a farkam pisilésen kívül másra is jó, mindent elolvasok.") Elolvasok én is sokmindent. Lehet, hogy rossz könyvet olvasok?

Ha a logikáról sokat olvasok, nem biztos, hogy tudok logikusan gondolkozni. Ha a szexről sokat olvasok, nem biztos, hogy jó leszek az ágyban. De felismerem, ha nem vagyok az. És ez még jobban frusztrál, mint ha nem olvastam volna.

Boldogok a lelki szegények?

Kinéztem az ablakon. Szemben a kínai csaj ebédel. Jobb kezében pálcika, bal kezében villa, jobbal eszi a rizst, ballal a zöldséget. Aztán a desszert. Kiskanállal lapátolja. Siet. Habzsolja az élvezeteket. Orális élvezeteket. A habzsolással vajon mit kompenzál?

És mit kompenzál az, aki reggel fél órán keresztül pödri bajszát, hajzselével szárítja be hegyesen keményre?

Kolleganőm isteni capuccinot csinált, habzsoltam az orális élvezeteket. A habot a kávé tetején. Fehér bajszom lett tőle. Jövök neki egy mogyorós csokival.

Még mindig kavarog a világ. Beszédültem a kölcsönkért cigitől (ez is orális). Beszédültem a hangjától, az álmomtól, a ma reggeli főnök-beosztott beszélgetéstől (ez is orális). El akarok futni, ébredezik a bent lakó oroszlán. Reggeli koplalásomat nagy adag ebéddel kompenzálom. Lopok egy kocsit, meglátogatom. Nagyot dumálunk. Este elmehetnénk étterembe. Vagy kávézni. Vagy moziba.

Tervek

Megnéztük a PS I love you-t, szerintem nem is borzalmas a színésznő játéka. Aranyos, néha durván nevettető a film, hol a főhős temetésén (?) sírva nevet a nép, és halál utáni depresszió ellen levelekkel, feladatokkal bombázza nejét. Érdekes, bár nem véres történet.

Az évnek lassan vége munkaügyileg, átadom magam az idegességnek, vajon tudok-e olya kívánni az új évre, amit meg is lehet tartani? Vagy a terv, meg a célok csak arra jók, hogy kijelöljék az utat, amiről aztán jól le lehet térni lepkézni, gombászni, szamócázni, és eltévedve teljesen máshol lyukadni ki? A lényeg, hogy az út mennél tovább tartson, mert mit érnek a célok, ha hamar elérjük őket, lehet tüstént tervezni, térképészkedni újra, új utat kijelölni. Lásd család, kocsi, ház szentháromság az esetemben. Mindent elértem, és semmim sincs, sopánkodás és veszteni való vágyak nélkül megyek a jövőbe. Ami ki tudja mikor kezdődik.

És mennyire szerencséje van (sic!) a filmben a halottnak, aki tudja, mennyi ideje van hátra... És akkor hol is vagyunk?