Megjöttek!

Hazafelé jövet láttuk, hogy megjöttek, itt vannak a gyünyörű kék ég alatt, tavaszi nagytakarítás, lámúr a családbővítéshez.

Beszaladtunk Etyekre, hogy megnézzük, milyen a borfalu, meg a magyar hálivúd amikor nincs felfordulás, de nem találtunk egy fagyizót, sem igazán pincét sem a "belvárosban", aztán a szomszéd faluban a cukrászdában kollégámba botlottunk, aki etyeki, de ő is ide jár a szomszédba fagyizni. Micsoda hatalmas a kék ég és mily kicsi a világ! S ahogy a gólyáknál ilyenkor, náluk is bővül a család (heh, hamarosan nekik is csomagot hoz a gólya).

Aztán ahogy haza értünk, csak hogy multimédiás legyen a mostani bejegyzés, felütöttem egy kötetet, Pardi Anna: Ágak körül a virradat - a könyv címéhez passzol ez a múlt heti képem:

- és a következő cím nélküli versnél nyílott meg:

Nem lehet egyetlen szív dobogásába
rejtőzve
kibírni az életet,

nem lehet minden este egyazon az úton
hazamenni,
s pihenni térni egyedül,

nem lehet minden reggel azzal kelni,
hogy elfogy az idő,
és nem marad utánunk senkisem,

nem lehet nem résztvenni, nem cselekedni,
valamilyen sorsot ki kell verekedni,
ki kell szenvedni
mindenkinek.

Hogy erről mi jut az eszembe, azt hagyjuk meg belső örömnek, de azt elárulom, hogy coach kollegánk 3 éves kislánya nagy "honvágyat" ébresztett.