Hazafele

A kerékpáros munkábajárással nem az a gond, hogy kerékpárral jön az ember dolgozni, megizzad, át kell öltözni, fáradt, fáj mindene, hanem az, hogy még haza is kell menni vele.

17:10 Indulok
17:17 Csak felgurultam a munkahely után a hídra, és onnan végig Kauniainen központig lejt. Símán gurulok a betonon. Csak kicsit lihegek, nem izzadtam meg. A lábaim kellemesen érzik a tekerést.
17:20 Kauniainenben volt egy kis emelkedõ, figyelni kellett az autókra, nem kell sietni. Aztán jön a bredantie-i erdõ és tovább süllyed az út, nem nagyon kell tekerni. Elõttem megy egy tehén, pontosabban egy megtermett nõ, úgy látszik egy irányba megyünk, tudom tartani a távolságot.
17:21 Mintha elveszett volna az út elõttem. Fordulnom kell, át kell menni a vasút alatt. 1 perc plusz. Az elejétõl érzem, hogy a golyóim nincsenek kibékülve a farmerrel, stimulálják. Megvan az alagút, hajrá megyek haza.
17:21 Lemaradtam, elhúzott a tehén, amíg elvesztem. Kauniaineni erdõbõl jövök kifelé, szerencsére még nem emelkedik az út. Észreveszem a régi kutyafuttatót, ami mellett jó tíz éve rengeteget tekertem. Jé, tényleg erre jártam haza régen is. De útáltam.
17:23 Már itt van mellettem a Freedom aréna. feltunik a tehén, aztán eltûnik a kanyarban. Motivál, hogy megpróbálom utolérni.
17:24 Kiértem az erõbõl. Végre újra beton. Könnyebb tekerni. Látom a tehént, a távolság nem növekszik. Aztán letér, felhajt egy dombra, és bevisz a málnásba. Kezdek lihegni, kifulladok.
17:26 Már azt hittem megvan a letérõ, amit reggel elvétettem. De visszakerülök a fõútra, nem ez volt az. Sebaj, legalább kifújtam magam és blogoltam a tehénrõl.
17:27 Úgy néz ki túl hamar kanyarodtam le, újabb letérõ, benézek ide is.
17:27 Ez az, átmegy az autopálya alatt.
17:28 Autopálya elérése elõtt balra ösvény. Erdei tornapálya. Autópálya alatt sötét alagút. Döngölt agyag az alja. Alagút végén a fényben egy sétász. Úgy érzem magam, mint a metróban.
17:29 Alagút végén bazi nagy emelkedõ. Kénytelen vagyok leszállni és tolni. Kerékpárral bevehetetlenül meredek. Lihegek mint állat. Sétász azt hiszi szatír, menekül. Tekerek tovább. Centrál park 2.6 km. Mindjárt otthon vagyok.
17:30 Jobbra kosárpalánk és focikapu. Nem tudom hol vagyok. Ne aggódjatok, biztos haza találok.
17.31 Kis lejtõ után megint emelkedik. Tekerni kell, fáradok.
17:32 Földút vége, beton újra. Hegytetõ. Olyan házak, mint Kilóban. De nem az. Nem tudom az utat hazafelé.
17:33 Egyenesen megyek. Emeletes házak elõttem. Ismerõsek. Mégsem. Bazi nagy lejtõ, ezen reggel feljönni szívás lenne.
17:33 Lehozott az út a tûzoltósághoz. Megint egy kunkor. Ott vagyok, ahol reggel eltévedtem. Legalább tudom merre van a haza.
17:34 orromból a számba csorog a víz. Ügy érzem hogy fogyok. izzadok. Látom a buszunkat a végállomásra menni. Messze vagyok még. Sok az autó.
17:35 Most vagyok az erdei óvodánál. reggel 4 perc volt idáig. Megint fölfelé. Lihegek. Aztán nagy völgy, és megint domb. Hajrá hajrá.
17:37 Pitkänotkonál azon kapom magam, hogy agilisen tekerek. hegyre fel. Lihegek. Le kell szállnom. Tolom. Lehet, hogy a lenti út kevésbé lenne meredek? Még csak 26 perce jövök!
17:38 Szívem kiugrik a helyérõl. Látom az iskolát.
17:39 Látom az utcánk végét, és a hegyet, amire fel kell hajtanom. Látom az utcánk aljában a végállomásra menõ buszt. Az elõzõ vagy délibáb volt, vagy egy másik. Gurulok. Pihenek.
17:39 A hegyünkre tolom fel magam. Lihegek. mindjárt otthon vagyok.
17:40 Az udvarunkban vagyok. megizzadtam. Tüdõm hideg. Hurrá itthon. Látom a családot.
17:44 Itthon. Leparkoltam. Még mindig ömlik a fejembõl a víz. Lábam is nagyon megizzadt, a nadrágom csavarni lehet. Combjaim alig mozognak. kellemes fáradtság. Pulzusom végtelen. Innom kellett, és csipszet ennem. Benyomtam valami maradék barackot. Fürdeni kellene, de csak akkor akarom elkezdeni, ha az izzadás leáll. A nadrágot levéve meg lehet, hogy megfázok.
17:55 Jóval kellemesebb. Fáradt. Pingpong mellé jó lesz erõnlétnek. Így talán hamarabb elindul lefelé a súlyom. Ha arra várok, hogy 100 kiló alá menjen, lehet, hogy jövõre sem tekernék. Most innék. Megpróbálom levinni a pulzusom 100 alá, aztán megkeresem a családot. Most 120.

Bicikli

All I wanna do is bycicle

Lakodalmas bicikli

Finn bicikli: Freeman - Tandem

30 perc volt hazáig.

Odafele

8:15 (optimistán) Indulok
8:19 Lejtõvel kezdõdik, úgy érzem száguldok. Aztán jön az elsõ kis emelkedõ az iskoláig, aztán a nagyobb az iskola után, lihegek. Lefelé gurulva pihenem ki magam.
8:20 Pitkänotko. Elsõ részen túl vagyok. Most emelkedõ következik. Elõttem egy profin felöltözött biciklis.
8:26 11 perc. Most fáradtam el. Elõször gondolom úgy, hogy feladom az egészet. Nem. Inkább azt, hogy hülye vagyok. Két vasútállomás között, az autopálya alatti átjáróban állok. Eltévedtem. Lejöttem a tûzoltóságnál, nem találtam meg azt a kis utcát amit mutatott a térkép. Kijöttem a fõútra a vasút mellé (300m plusz). Nagyon lihegek, kezdek izzadni. 2 perc pihenõ.
8:30 Szabadság aréna. Földes út.
8:32 Kicsit lehangoló, hogy egy parasztbiciklis lány elszáguld mellettem. Kb másfélszeres sebességgel.
8:35 Bredantie alja. Átjöttem a vasút alatt. Nem is olyan meredek, mint ahogy gondoltam. Földút, nagyon lassan haladok rajta. Nagyon ver a szivem, elfáradtam, pihennem kell.
8:36 (liheg) A vasútállomások számát nézve túl vagyok a felén. Lassan következik Kauniainen, onnan már csak egy. Lassan túl lehetek az út felén.
8:38 Beton. Mennyivel másabb. Betonon tekerni jóval könnyebb még dombra felfelé is, mint a kavicson. Vasútállomás mellett elhaladtam. A központban két diáklány ül az út közepén a virágágyásban, és sárga kukásmellényben gyomlál. Fasza nyári munka lehet.
8:41 Kauniaineni laposat elhagyva újra kavicsos és újra emelkedik. Kettesben tudok tekerni. Lihegek. Izzadok. A szembe jövõ kutyás bámul. Kanyarog az út be az erdõbe. Ez az út vezethet rá arra a gyaloghídra, amin még soha nem jártam. Lassan haladok.
8:43 Látom a hidat. A kis emelkedõre lendülettel hajtok fel. Az elõttem haladónak fel kell állni tekerni, nekem nem. Belejövök? Most gurulok át a hídon. Hatalmas érzés. Mindjárt megjövök.
8:44 Még csak 8:44 de már a kerai állomástól a munkahely felé tekerek. Mennyit járok erre. Gyalog 10 perc séta. Tekerve 3 perc és bent vagyok.
8:45 Próbálok lazábban tekerni és ellazulni, ne nagyon lihegjek mire odaérek. Még jön egy emelkedõ az irodaépületek elõtt. Jobb csuklóm zsibbad a támaszkodástól. Nem vészes.
8:46 Az irodák elõtti emelkedõ úgy néz ki megfingat. Kettesben tekerek de megint kifulladtam. Utolérem a vonatosokat.
8:46 Leszállok és tolom. Még meg kell kerülnöm az épületet. Át kell mennem hátra. Mindenki rajtam fog röhögni. Biciklizik a tehén. Na, már látom az épületet.
8:47 Felülök, elegánsan elgurulok a cigarettázó kolleganõm elõtt. Integet. Basszus, észrevett.
8:48 Leparkoltam a kerékpárt. Sétálok be az épületbe. Le az alagsorba zuhanyozni. Hátam izzadt. Gatyám OK.
9:00 Túl vagyok a fürdésen. A lépcsõn lefelé erõsen éreztem a combjaim. Be volt merevedve. Lefürödtem, ruha bent lóg a szárítóban. A tech póló már megszáradt. Összességébe véve örülök, hogy túl vagyok rajta. Nem volt nagyon fárasztó vagy kibírhatatlan. De ezt gyakorolni kell még mint a kapura rúgást. Lihegek. A reggelit kihagyom, nem esne most jól a kása. Energiaszint visszaállt, homlokom még izzad. Hangulatom: ide nekem a... Menni akarok fel a helyemre... dolgozni.

Még egy pár hét

Antymix kérdezi: nem, nem depi ez, hanem az az állapot, mikor át akarom ugrani a lécet, vagyis át kell, de előtte még meghátrálok: biztos hogy ezt a lécet? biztos hogy át kell ugrani?

Hát persze, hogy át, ha már ennyit belefeccölt (ez a szó olyan szögediesen hangzik, vagy somogyiasan, de ö helyett e-vel kimondhatatlanul rosszul hangzik) az ember, csak jó újra meg újra nekiszaladni, hogy pontosan ki tudjam számítani, a lábam pont a legjobb helyre érkezzen, és a legnagyobbat ugorjam, hogy tökéletes ívű legyen az ugrás, lám, a legutóbb is mindent tudtam, mégis majd' belebuktam. (Persze, tudjuk, hogy nincs tökéletes, nincs a legjobb, és a jövőt nem lehet kiszámítani, mégis kapaszkodunk valami tervbe, célba, babonába, valamibe, amit kiszámítottunk, amibe hinni tudunk, hogy csökkentsük a (belső) bizonytalanságot, és hogy majd legyen mitől eltérni, és megszorozni azzal a varázsszorzóval, ami a bizonytalanságot jelképezi, mert Heisenberg óta tudjuk, vagy Einstein... nem akarom ezt a mellékmondatot befejezni, mert most nem ez a lényeg.)

Szóval vizsgadrukk, a legrosszabb fajta, mert nem vizsga, hanem önálló munka, szakdolgozat írás, megint foci, net, sporthétfő (tanulás miatt lemondva), sörkedd (ez tanulás halogatása miatt meg lesz tartva - adni kell annak az érzelmi lénynek, csökkenteni kell a sörtávolságot), aztán szaunaszerda, nemtudommilyen csütörtök és a többi, minden napra betárazok valami mást, mint tanulást.

Pedig előttem a jó példa, lám, ma ezt kaptam, arany színnel ki is emelem (gratula!):
"Ma délelőtt 10 órától szólíthatsz mérnök úrnak ........ vagyis kertészmérnök lettem. Jeles eredménnyel. ( Szakdolgozat: 5, Védés: 5, Államvizsga: 4 ) Köszönöm hogy szorítottál nekem! (tudom nem mert nem is tudtad, hogy ma vizsgázok) na csaó!"

Még egy pár hét és lehet nekem is gratulálni, beleteszem a fejembe, mert Titok óta tudjuk, hogy amit beteszünk a fejünkbe, azt az [univerzum/akarat/tudattalan] minden lehetséges eszközzel megvalósítja, de legalábbis törekedni fog rá. (Ezért jó annak, aki célracionális. Aki meg értékracionális, lehet, hogy hajlamos a pesszimizmusra? Nem vagyok én pesszimista, csak racionális.)

Megint eltértünk a tárgytól, mint ahogy ezzel a bejegyzésel eltérítem magam a tárgytól, a szakdolgozattól, hárítom, nem tudok még eleget a témáról, rosszat meg nem akarok írni, mert megszólnak, rossz vélemény alakul ki rólam, mikor sem kedves, sem szép nem, de talán okos, az vagyok, vagy legalábbis ezt hitették el velem gyerekkoromban a szüleim, és lám, az önmegvalósító jóslat, tényleg otthoni tanulás nélkül ragadtak rám az ismeretek. Talán túl ragacsos voltam (izzadt, sáros, koszos, nem tejben mézben fürödtem) ... (és most a lányomon látom, hogy hasonlóan minden tantárgyból jó, bár belőlem a magyar meg a történelem hamar kiveszett, túlságosan elnyomta a logkia, és a dátumokban, háborúkban, de még a versekben is kevés logikát találtam, neki meg azok is, és az ötödik nyelv) ...

Szóval van ez a kialakult önképem, és nem szeretném, ha lerombolódna azáltal, hogy rossz értékeléssel kell szembesülnöm, akkor várok még, erősítem magam, és mikor már kellően nagyot tudok ugrani, tökéleteset, vágok neki újra az akadálynak.

Kognitív disszonanciámat ezzel kompenzálom:


Kéne egy coach, aki a pálya széléről bekiabál, hogy eredj már, ugorj, menni fog, vagy azt, hogy most tudsz még erősíteni.

Update: az önképnél visszaolvasva kedvem lenne kicsit bolondosan beszúrni egy képet magamról, egy önképet, mondjuk azt, amiben úgy lóg a gatya rajtam.

Fogyókúra verseny

Nagy élvezettel néztem a fogyókúra versenyt a tévében. Egyrészt a tanácsadás miatt: milyen taktikával lehet lefogyasztani egy tucat enyhén szólva túlsúlyos egyént: a léleksimogatás vagy a katonás küzdelem a nyerő? Másrészt a végeredmény: hosszú kemény küzdelem árán történő (előnyös) átváltozás, ami magában is győzelem. Elegáns úriemberek (a szmoking meg a csokornyakkendő, a szögletes szemüveg szerintem ráadás, mimikri) és csinos nők. Harmadszor, a minta: 50-70-90 kilót fogyni, minden fogyókúrázónak példát állít, hogy igen, meg lehet csinálni. Az a 10-20-30 kiló ehhez képest semmiség. Nem kell ilyen tempóban, nem kell ilyen drasztikusan, de így is megy. Nesze neked nassolás, nyamvadtság, lustaság! Puhány vagyok, ha nem sikerül azt a 10-15 kilót leadni!

Tegnap (is) elhatároztam magam, és tettem is. Napok óta salátán és húson élek (megint), figyelek a stressz kezelésre, a szédülés legkisebb jele esetén is eszem valamit. És nem vagyok éhes. Vizet iszom (és nem prédikálok bort), sikeresnek képzelem magam, és el is hiszem, hogy olyan leszek. Nem! Már most sikeres vagyok, mert elérhető, SMART célokat tűztem ki. És amit betettem a fejembe, az meg is valósul.

Motivál a tegnapi adás. Gyorsan csináltam egy csomó hasizom gyakorlatot, és lám, reggel már csak xx a kiló. Ha ismersz, nem mondanád, hogy ennyi vagyok. Persze, megyek úszni is, kondizni is a héten.

Mi még? Azt hiszem, megváltozom, nem az leszek aki vagyok. Nem baj? (Eddig érték-racionális voltam, lehet, hogy most cél-racionális leszek?)

Tekerj!

Ezt még elmesélem. Nagyon bátortalan voltam a konditermekkel kapcsolatban, mindig úgy gondoltam, hogy oda az izomagyú hústornyok járnak tejport enni és abból fekvenyomással izmot növeszteni (egy értelmes ember nem a külsővel, hanem a belsővel hódít). Arra nem is gondoltam, hogy fogyni, vagy egészséget megőrizni is jó a konditerem. Bátortalankodtam, és csak akkor mertem bemenni a céges sportházba, mikor kevesen voltak ott, mikor nem kellett azon szégyenkeznem, hogy nincsenek hatalmas duzzadó izmaim. A kerékpár, meg a súlyzó nem esik távol tőlem (apám súlyemelő versenyző volt, én meg birkóztam, igazából akkor kezdtem "megemberesedni" mikor abbahagytam a sportolást, katona lettem, megnősültem), ennél többet nem is igen vállalok. Talán a futógép még. Na de egyszer jött a céghez egy szakember, egy edző, akitől tanácsot is lehetett kérni. Mondom a kollegáknak, hogy nem megyek le, nekem idegen ez a hely, a légkör, hogy kinevetnek, ha ilyen testalkattal sorba állok tanácsot kérni, szóba se állnak velem. Erre azt felelték, hogy higyjem el, ezzel az alkattal előre fognak venni a sorban, mint krónikus esetet. Hát... ez nem segített abban, hogy megbarátkozzam a fittnesszgépekkel, továbbra is ebédszünetben loptam el egy-egy órát, hogy felüljek a tekerőgépre. Most is ezt teszem, felülök tekerni, időnként már odamerészkedem más gépekhez is, és közben ellesem, ki hogy emelgeti, meg húzogatja, meg keményíti, és nézem a csinos nőket, meg a testesebbeket, és ráébredek, hogy 1) ha fogyni akarok, itt a helyem (hiába a reformétkezés, sport nélkül nem igen ment le semmi, csak tartom a 2 évvel ezelőtti súlyom) 2) nem is bánnám, ha erősebb és fittebb lennék 3) ha eleget ide járok, ilyen (izmos, erős, sportos) leszek én is (mellékhatásként talán még el is kelek). Kell ennél több motiváció? Arról nem is beszélve, hogy 30 perc tekerés (vagy futás) után könnyen vigyorog az ember. Pofon vágja a lehangoltságot, beállítja a vérnyomást, és az elalvásra sincs panaszom.

Hogy mégis fokozatosan megbarátkoztam a konditeremmel, nagyban Rétyi Pálnak köszönhető, aki az előző munkahelyemen edzősködött. Ő mutatott néhány alapfogást és nyújtó gyakorlatot, és ő hitette el velem, hogy mindenkinek szüksége van mozgásra. Nekem meg még inkább.

A jutalom megöli a játékot

Ha banánnal jutalmazzuk a majmokat a kockaépítésben, elvesztik a lelkesedésüket, és a kockákat egy idő után le se bagózzák. Ha a kockák közé pár szem mazsolát rejtünk, az apró, váratlan ajándék növeli a játék-kedvüket. Motivációból tanultuk.

Ha a dolgozó, bocs, munkatárs jól dolgozik, nehogy eszedbe jusson megjutalmazni, mert elveszti motivációját. Adj neki mazsolát, hozz neki pizzát, szereltess be ingyen kólagépet a munkahelyre, és szeretni fogja, amit csinál.

A céges blogszájton is volt jutalmazás. Aki a legtöbb, legszínvonalasabb szakmai blogbejegyzést írta két hónap alatt, most egy mini Ipod-ot nyert. Blogoltam én is keményen, már amennyire a szakmám miatt tudtam. Nyomták a C#, dotnet, meg ki tudja milyen új technológiákról a híreket (sokszor csak kikopizott cikkeket, persze, hogy jó angolsággal :)), én meg hendikeppel indultam, mert a minőség ügye, szépsége senkit nem érdekel. Hiába osztok meg belső titkokat, tudásmenedzsmentet, űrutazást, hiába példálózom NAGY minőséges esetekkel, ezeket a cikkeket nem lehet a céges reklámújságban megjelentetni, nem kapok mp3 játszót.
Ami a legjobb: a 4 díjazott (az 5. ipodnak nem találtak gazdát) azóta, úgy 3 hete, összesen 1 bejegyzést írt. Ez a legjobb példa szemlélteti, hogy a jutalom megöli a motivációt. Vagy ahogy azt most mondani kell, a késztetést.

Szurkolok mindenkinek, aki ma megy neki az utolsó Mérő vizsgának! (Gazdaságpszichológia. Éljenek a Cherrycoke fogyasztó patkányok, meg a marshall kereszt!)