Villamosajtó

Nem villamosszék, nem is olyan ajtó, amelyikbe villamosáramot vezettek. Amiről írok, az a sárga budapesti villamos ajtaja. Fontos, hogy budapesti. Máshol másmilyen színű lenne.

Első kép. Megáll a hátizsákos bunkó az ajtóban. Nem akar leszállni, tovább utazik. A kocsi belsejében rekedt utasok kerülgetik. Annyi esze nincs, hogy kiszállna, majd miután kicserélődtek mögötte az utastársak, visszaszállna és támasztaná tovább az "Ajtónak támaszkodni tilos" táblát. És hallgatja a fülbe épített pacemaker tuctuc ütemét.

Második kép. Mámika. Épp elindult a villamos, már szalad az ajtóhoz, hogy ő lehessen az első leszálló. Kapaszkodik. A villamos kanyarodik, a híd alatt nagy ívet vesz. Mámika majd elesik, de védi az ajtót. Jó kapus lenne belőle. Vagy bárisnya a minszki hotelben. (Ott még ülnek a gyezsurnaják a folyosó végén, WC papírt tőlük kell kérni, mindenkit felírnak, akár ott lakik, akár vendég, tudják ki van bent és ki kint, ki kivel találkozik. Ha óvszer kell, azt is ad.) Szóval mámika a cekkerrel, vagy a gurulós bevásárlókocsival áll az ajtóban. A villamos megáll, ajtó kinyíl. Mámika egyet lép, megáll. Közelebb húzza a kocsit. Mégegyet lép. A bevásárlókocsi egy lépcsőfokot zökken. Mámika az utolsó lépcsőfokkal kűzd. Csúszik a járda, óvatosan teszi le a lábát. Tapasztalgatja, vajon meg tudja-e tartani magát. Súlypontáthelyezés. Sikerült, egy lábbal már a járdán. Másik lába még bent a melegben. Mint a farkas Kismalac házánál, csak fordítva.

"Mellső lábam örül nagyon,
többi miért szenved fagyon?"

Még élvezi a villamos melegét. Villamos csenget. Mámika végre kikászálódik a vagonból. Kocsi is zökken utána. A többi utas megkezdené a leszállást, de mámika megáll, szerelvényt igazít. A villamosmegállóban, a villamos ajtajában. A türelmes utasok megvárják, végülis, ő is részese volt annak a múltnak, aminek a jövője a mi jelenünk. Megette már a kenyere javát. Nem akarom bántani. Csak mondom kicsit hangosan, mert látom a fülében az időskori mp3 játszót:

"NE TESSÉK AZ AJTÓBAN MEGÁLLNI!
Nem tudunk a nénitől leszállni."

Ha maga elé engedné a fiatalokat, akik még sietnek, talán akadna köztük olyan is, aki a nagy cekkert segítene leemelni... Így csak bosszúságot okoz.

Harmadik kép. Mínusz nyolc. Este nyolc. Villamos áll a végállomáson. Vezető melegszik a melegedőben. Két utas ül a villamoson. Dideregnek. Villamos mind a 7 ajtaja nyitva. Mennyivel jobb lenne, ha a középsőket becsukná, az utasok, ha jönnek, úgyis csak a két vége felől jöhetnek. Kevesebbet kellene fűtésre költeni, és kevésbé dideregnénk.

"Nálunk, Hollandiában gondolkodnak az emberek", mondja a mellettem ülő nő. "Itt az utóbbi 40 évben leszoktatták az embereket az önálló gondolkodásról. Mindig megmondták, mit kell tenni. " "Igen, igen, csak hát az a 40 év már 20 éve véget ért." - mondja a társa.

Nálunk, Helsinkiben meg gombnyomásra nyílt az ajtó, ha felszálltak, automatikusan visszazáródott. Ha nem felejtették volna ki a párezer Forintos infraérzékelőt, (ha valaki épp felszáll, ne csukódjon rá az ajtó), itt is be lehetne csukni automatikusan. Mint a héven. Ott kézzel nyitjuk, és zárjuk a hidegben.

Igazából nem nagy a különbség. Itt is, ott is vannak fiatalok, idősek, villamosok. Hidegek is. Csak a villamos szine más.

Buszon

Buszon utazom. Nagy bõrönddel. Elhatároztam, hogy nem fizetek megint 46 EUR-t taxira, inkább megyek busszal és vonattal, 3.2 EUR-ért.

Érdekes itt a buszozás, gondoltam, elmesélem.

A buszok itt pontosan közlekednek. A menetrendjük, hogy melyik busz mikor ér a megállóba, ki van írva. A messzebbrõl jövõk néha 2-3 percet késnek, de azért lehet rájuk számítani. Annyira, hogy az interneten pontos útvonaltervezõ van, ami két pont között megmondja a legrövidebb utat.

Így néz ki a menetrend egy darabja:

  09:  05/110T 17/27  35/110Tm 41/5   49/27m
  10:  05/110T 19/35m 22/5     35/110 43/5 49/35V

Elején az óra, utána a perc, és hogy milyen busz indul akkor. A betûk azt jelzik, hogy a busz más útvonalon megy (K, T, V), vagy hogy alacsonypadlós (m). (Ma már szinte minden busz alacsonypadlós.) Praktikus, egész jól tömörít: 2db A4-es lapra ráfér egy forgalmasabb megálló menetrendje.

A buszmegállóban az emberek sorba állnak. Érkezési sorrendben szállnak a buszra. Még ha nem is mindenki áll be a sorba, nagyjából tudják, mikor, ki után szállhatnak fel (virtuális sor).

Ez érdekes, mert a finnek mindenhol sorakoznak, például a reptéren a beszálló kapunál. Akár másfél órával indulás elõtt képesek odaállni, és magukban dühöngenek (csak a rezgésükbõl látod), ha mások, nemfinnek odacsõdülnek, beállnak a pulthoz, eléjük. Ezt még szokniuk kell. Sõt, az autopálya lehajtónál is képesek türelmesen sorakozni még akkor is, ha a másik sáv is ugyanoda tart. A gyógyszertárban, bankban, hivatalokban sorszámmal oldják meg a sorakozást.

A buszt a megállóban le kell inteni, különben nem áll meg. Ez a leintés olyan, mint amikor valaki autót stoppol, kitartod a kezed, hogy a vezetõ jól lássa, hogy vele szeretnél utazni. (Ehhez persze az kell, hogy a busz elején jól láthatóan ki legyen írva a száma.) A hüvelykujjat nem kell hozzá feltartani, de este jobb, ha a buszjegy tokjával, az azon levõ fényvisszaverõ matricával jelzel, hogy biztos meglássa. Néha van, hogy két busz ér a megállóhoz, ilyenkor elég érdekes problém úgy jelezni, hogy az elsõ ne, csak a második álljon meg. Erre nincs egyezményes kézjel, és elõfordult, hogy a második busz meg sem állt. Egyébként elég, ha a sorban elsõ várakozó integet, de néha látni, hogy 3-4 ember is jelez, a bitonság kedvéért. A biztonság itt is fontos dolog. Fõleg, ha a következõ busz csak 30-40 perc múlva jön, kellemetlen lehet kivárni.

Érdekes, hogy nem csak a buszt, a villamost is le kell inteni. Ha nincs leszálló, és nem jelez senki, a villamos nem áll meg még a legforgalmasabb sétálóutcában (Aleksanterinkatu) sem. A vonat megáll, ott meg gombot kell nyomni, hogy az ajtó kinyíljon. A villamoson az ajtó becsukódik, ha az utasok beszálltak, de ha villamos még a megállóban áll, gombnyomással újra nyitható. Vagyis a hidegben nem hül ki a kocsi.

Ha megállt a busz, az elõre kialakult sorban szállnak fel az emberek. Kizárólag az elsõ ajtónál, ahol a buszvezetõ ellenõrzi a jegyeket. Egyszeri jegyet nála is lehet venni. A jegy ma már elektronikus, egy érintõkártya. Odatartod a ... géphez. Nem tudom milyen gép, talán jegyellenõrzõ automatának lehetne fordítani. Kétféle jegy típus van: bérlet és feltöltõs. Ha bérleted van, és érvényes, nem kell nyomnod semmit, a gép zöld lámpával jelez és sípol. Ha nincs bérleted, de van a kártyádon elõre feltöltött pénz, vehetsz egyszeri jegyet, ehhez a kártya odatartásakor gombot kell nyomni. 1-es gomb ha a városon belül utazol, 2-es, ha átmész másik városba (metropolitan, vagy régiós jegy). Az egyszeri jegy 60-80 percig érvényes, addig tetszõleges számú átszállásra is. Olyankor nem kell gombot nyomni, a zöld lámpa jelez, mintha bérleted lenne. A gond akkor van, ha valakinek egy városra szóló (pl. Espoo) bérlete van, és át akar menni a másikba (pl. Helsinki). Akkor nem elég mutatni a kártyát, zöld lámpa világít, de nyomni kell a gombot is, a 2-est, vagyis átmenõ jegyet kell venni. Nem kiegészítõ jegy, teljes árú régiós jegy árát vonják le. Ha nincs bérleted, sem pénz a kártyán, fizethetsz készpénzzel is. Ha az sincs, akkor a buszvezetõ megszánhat...

A buszon minden ülés mellett van leszállást jelzõ gomb, hogy kényelmesen idõben jelezhessenek, még egy kicsit se kelljen másokkal kommunikálni (legyenszivesjelezni, kérem). A busz elején van egy leszállást jelzõ lámpa, az jelzi, hogy a busz meg fog állni. A megállóban a vezetõ hátranéz, hogy melyik ajtót kell kinyitnia. Ilyenkor a legtöbb, amúgy kuka finn megszólal, és megköszöni az utat. Kiitos.

Ez olyan zsigerileg beivódott szokás a finnekben, mint ahogy régen, (az IL28-asokon) a sikeres leszállás után megtapsoltuk/ták a pilótát. Vagy mint a vastaps színház után, még ha pocsék is volt az elõadás.

Szülõk babakocsival ingyen utaznak, ezért (meg biztos a biztonság miatt is) nem ritka, hogy 5-6 éves gyereket is babakocsiban tolnak.

Annak idején mi is vettünk esernyõ formában összecsukható babakocsikat, de a fiaink már kétévesen sem ültek benne, szaladgáltak a buszon, mégis 4-5 éves korukig hordoztuk magunkkal, bérlet helyett. Utána autót vettünk inkább.

Ha valaki kerekesszékkel közlekedik, a buszvezetõ kiszáll, lehajtja a rámpát, és betolja az utast, majd amikor leszáll, akkor is lehajtja neki a rámpát.

Nem úgy, mint otthon: ha nem fér fel, akkor nem fér fel, sokszor a tolakodó utasok elõzik meg a kerekesszékest a tömött 16-oson. Aztán tekerhet fel a várba #gyalog".

Érdekes, hogy itt még soha nem láttam tömött buszt, mindig jut ülõhely, még a nagy bõrönddel is. Igaz, ma a babakocsis helyen ültem. Ha hiányzik a tömegközlekedés, haza utazom, mert nincs jobb, mint a 7es busz, vagy a 4es villamos.

Meg a ZöldPardon. Ma este!

A telefonálás kulturája

A telefonálásnak még (mindig) nem alakult ki a kultúrája.

Kb. 18 éve, Budapest, kazetta és CD bolt. Jön be a vevõ az üzletbe, oldalán az oldaltáskás mobiltelefonnal - õ a vállakozó, fontos ember, bármikor elérhetik. Mindenhová magával vitte, még a vécére is, ha csörgött azonnal felvette, nehogy lemaradjon egy fontos üzleti lehetõségrõl.


Ma már a nagymamáknak is van telefonjuk. Fontosak õk is, a családnak, unokáknak, de a kultúra ugyanaz maradt.

2011 nyara, Budapest, 2-es villamos. Hosszan cseng a telefon, mire meghallja, elõkotorja, megszakad, és hangos kiabálással hívja vissza Micikét, hogy "jaj drágám, épp a villamoson vagyok, és mire felvettem, megszakadt, és egyébként is, finom a tegnap a kertben szüretelt eper."


Mikor lesz végre elfogadott újra, ha az ember nem elérhetõ, ha nem kommunikál azonnal, hanem visszahívja a hívót, mikor alkalmas? Talán lemarad egy fontos üzleti lehetõségrõl? A hivó fél megharagszik?

A hivó fél alapján igenis lehetne válogatni, hogy ezt most felveszem a villamoson is, Micikét meg majd visszahivom, ha leszálltam, vagy ha haza értem.

A csengõhanggal is lehetne kezdeni valamit, mert borzalmas, hogy minden percben csörög valahol valakinek a táskájában. Ugyan tegyétek már némára, vibrátorra, ha kikapcsolni nem akarjátok.

Ahogy a facebookra dobáljuk fel a fotókat, meg a státuszüzenetet, úgy osztjuk meg az életünket a villamos utazóközönségével. Nem azt mondja a BKV szabályzata, hogy mások által hallhatóan nem szabad üzemeltetni rádiót, lemezjátszót, televíziót, telefont?

-o-

Fiatal nõ beszél a kedvesével telefonon, hangja eltorzul, elváltozik, bájosan kedves, csöpögösen nyálas lesz. Nem természetes.

Nyájasság - divat lett ma Magyarországon. A barátokkal, párokkal, kollegákkal, fõnökkel, mindenkivel, ma már ez az elfogadott társasági érintkezési forma. Jaj, de cuki az új ruhácskád...

Mintha valami túlzott kedvesség, tisztelet lenne a másik irányában, de ez nem tisztelet. Ez félelem. Mintha jó kislány akarna lenni, túlontúl bájossággal próbál vele beszélni, nehogy kegyvesztett legyen, és elveszítse az anyai szeretetet. De ez nem szeretet, ez félelem, hogy magára marad...

Akik ott éltek, talán észre sem veszitek, de ha idõnként haza ruccanok, nagyon zavaróan észrevehetõ a különbség.

Pedig nem a külsõség számít.

-o-

3-4 éve kiakadtam rajta, hogy amerikában élõ osztálytársamat hívva mindig az üzenetrögzítõ jelentkezett, majd 2 perc mulva visszahívott. Válogat a burzsuly kapitalista, letagadja magát, s csak akkor hív, ha érdeke fûzõdik hozzá.

Ma valami hasonlót csinálok én is. Az a 4 telefonom, amin hívnak, többnyire otthon van, ha jött nap közben valami fontos hívás, vagy SMS, este válaszolok. A munkahelyi nálam van, ha fontos, azon elérnek. De az is le van halkítva, ha nagyon fontos, írjanak emailt, azt azonnal megkapom. De a gépem legtöbbször ki van kapcsolva, mert jobb szeretek papírra jegyzetelni, s az emailt, meg a hívást is akkor kapom meg, ha akarom. Akkor nyitom ki az ajtót, vagy az ablakot, és engedem be rajta a világot, amikor én akarom.


Ha életbevágóan fontos, hívjátok a kollegámat, akinél mindig ott van a telefonja, éjjel nappal, még a vécére is viszi, rajta keresztül üzenjetek, ha fontos. Vagy írjatok neki a facebookon, mert éjjel nappal rajta lóg, még a telefonján is megkapja az üzeneteket.

Költözöm

Ma ünnep van itt is, tavaszköszöntõ piknikezés a városban, a parkokban rengeteg ember, heringkedtem a villamoson, csörögefánkhoz hasonló tippaleipä-t ettem és sima-t ittam a tengerparti sziklákon pár magyar párral. Körülnéztem, mindenki vidám, boldog, engem meg az otthoni gondok gyötörnek, meg is kérdezték, aludtam-e az éjjel. Hát persze (ezt a szót itt nem szabad mondani, segget jelent) vagy két órát. Ma vagyok itt utoljára, ahol reggelit, vacsorát készen kaptam (igaz kegyetlen csípett, de finom volt, thai konyha van), a hatalmas házban, ahol biliárdasztalon pihen a kisebbik gyermek. A lakótársaim horgászni mentek, ha megjönnek, segítenek elvinni a két bõröndöm, ennyi most az életterem, meg kapok pár bútort kölcsön, ágyat, hogy legyen hol aludni, fotelt, hogy legyen hol ülni, mikor nem fekszem, egy asztalt, hogy legyen hol netezni, ha majd lesz újra net. A lakás amúgy tökre üres, kopott és lelakott is, a fiúk kifestik gyorsan, tisztasági festés, de egy nagytakarítás is ráfér, elhívom az egyik magyar párt, aki takaritást vállal, letörölgetni a mosható falat, a szekrényeket, kipucolni a fürdõt, a konyhát, meg le az ablakokat. Már otthon is kereshettem volna bejárónõt, nem a core kompetenciám a takarítás. Gyûlik szépen a lista, mit kell megvenni, amolyan agile backlog féle, sprintekben fogom vásárolni a dolgokat, priori(ti)zálok is (én leszek az ügyfél, vagy product owner, meg a scrum master, meg a team is), a legelõbb azt, ami a legfontosabb, talán a sötétítõ függöny lesz az, mert a nap simán beröhög és nem hagy aludni reggel. Utálom a napot. Mondtam, hogy a nap miatt is jöttem finnországba, hogy a bõröm, meg azok a random elhelyezkedõ barna kicsi és nagy és szabályos és szabálytalan, egyszínû meg tarka barna foltok (jut eszembe a vers: boci boci tarka) ne napozzanak? Erre tessék, reggel hatkor kisüt, és süt ezerrel este fél tízig, most is húsz fok van kint, de a nyár közepén csak két-három órát lesz sötét, elõre örülök neki, pedig a sötét kellene, hogy megfelelõ melatonint termeljen az alvó szervezet, na meg hogy meglegyen a napi 8 óra, mert erõs deficitem van ezen a téren. Szóval ma este már az üres lakásban koccintok magammal, van egy mackós bögrém (meg egy kokkolino macim, hálótársnak), abba töltöm majd ki az isteni Lapin Kultát, de várom már. Hûtõm és mosogatógépem van, mosó az nincs, elvileg a házban van közös mosoda, ma kerestem, de nem találtam, csak a szárítót, ami már jó jel. A hûtõnek kb 20x20x15 cm-es fagyastó része van, ez barátok közt is csak 6 liter, nagy fagyasztást nem tudok rendezni, nem lesz itt marhahús lefagyasztva következõ felhasználásig, mindig annyit kell majd vásárolnom, ami elfogy, vagy amit egyben el tudok fõzni, vagy marad a konyha szent és érintetlen, amúgy is rövid az élet ahhoz, hogy a konyhában csesszem el. Pizzát is jobbat csinál a pizzériás barátom, rénszarvast, lazacot is megcsinálhatja helyettem az étterem. Ciki is lenne munkába mikrózható kajával járni, mikor kedvezményesen annyit zabálhatok ebédre, hogy oda a vonalaim, kerekedem ismét, úgy, hogy a repülõn majd túlsúlyt kell fizetnem magamért. Sportolni kell majd, de itt ritka az uszoda, tele is van oroszokkal, mondják, olyan a medence, mint a heringes doboz, mint ma reggel a villamos. Hát akkor szkvas, vagy floorball.

Minek panaszkodni?

A francokat fogok panaszkodni! Az élet minden nap új dolgokra tanít. Ha nagyon egy dologra koncentrálok, minden más elmarad. Mint a mai reggelim. Odaégett. Na és? Legfeljebb fogyok egy kicsit. Mindent lehet nézni pozitívan is, negatívan is.

Néha a vonatról egy megállóval hamarabb szállok le, hogy a sétálóutca végén vegyek kenyeret. Ott két megállóra fel szoktam ugrani a buszra, hogy hamarabb hazaérjek. Pénteken is így volt, na de a busz az első megálló után elfordult, és egy másik busz vonalán indult el. Rádudált egy másik járat vezetője, megmutatta neki, merre kellene mennie (néha a 71-esen kérdi meg a vezető, merre van az út), de ez csak ment tovább a maga feje után. A sportpályánál állt meg leghamarabb. Onnan kis sétával hazaérek. Mosolyogtam magamban, eszembe jutott a telefonfülkés Örkény egyperces, és fejben írtam is egy hasonlót: hogy a buszvezető kihajtott a tengerpartra Dunapartra (mitől írok tengerpartot, mikor a Dunára gondolok?), megcsodálni a napsütést és a vizet, majd bemondta, hogy műszaki okokból a szerelvény nem közlekedik tovább (és a rakpartról belehajtott a vízbe, néztem amint elmerült). Ez a kis malőr, vagy közjáték az eszement vezetővel megnevettetett, estig jó kedvem lett. Talán nem is emiatt. Közben elnéztem az utasok arcát. Először ijedtség: merre megyünk? miért? Aztán méreg, és düh, volt, aki majdnem sírva fakadt, hogy hogy kerül innen haza. Nem volt mégegy olyan utas, aki hozzám hasonlóan nevetett volna a dolgon. Mert ha valaki úgy akarta, hogy egy kicsit többet sétáljunk, akkor hát sétálunk. Bumm. Nem nagy ügy, szép időben jól esik sétálni. Ja, hogy folyton rohanunk, és elkésünk otthonról, és nem tudjuk időben bekapcsolni a tévét? Vagy hogy az ebédet 10 perccel később tesszük oda? Vagy hogy a gyerek 10 percet vár a ház előtt? Kibírja. Mint ahogy kibírja az a rokonom is a kínt, aki, mikor reggel lemegy a kocsihoz, sietne munkába, észreveszi, hogy lapos a kereke, az éjjel leeresztett. (Parázik: VALAKI leeresztette.) Na és? Lecseréli a kereket. Nincs pótkerék? Kér pumpát. Tényleg lyukas a kerék? Akkor megy BKV-val. Ha fontos tárgyalása van, ahonnan nem késhet el? Hív taxit. Nagy ügy! Kétségbeesünk, ha a megszokott életünk egy kicsit felborul. Ha az eltervezetthez képest 3 percet kések a moziból. Vagy ha nem jár a villamos.

Szombaton, az "ünnepi harcok" miatt nem járt a négyeshatos. Azt még csak bemondták, hogy villamospótló buszok járnak, de azt nem, hogy a villamospótló a 2. megálló után elfordul, és az Orczy tér felé kerül. Petőfi hídtól Margit hídig nincs járat. Vissza kellett gyalogolni, metróra szállni, onnan másikra, aztán a hév. Jó nagy kerülő. Akkor és ott nem tudtam a dolgon nevetni, éreztem, hogy elfog a méreg. Egy kedves ismerősömmel lett volna rögtönzött találkozóm, és nagyon dühös lettem, hogy ez mégis elmaradt. Pedig 2 órával később úgyis vele találkoztam volna... Változott valamit a világ? Nem. A vonatot lekéstem, az esti találkozó ettől független megvolt. Annyi változott, hogy másként értékeltem a világot. Azt a világot, ami bennem alakul ki, és csak a hangulatom befolyásolja, hogy miként élem meg. Feleslegesen puffogtam magamban, feleslegesen termeltem felesleges adrenalint, amit aztán valahogy le kellett vezetnem (veszekedés, sport, vagy alkohol). És másnapra visszaállt a világ rendje, hogy egy jót kirándulhassak a Duna parton, nézhessem a hajókat, épülő hidakat, víz tetején ugráló köveket, fürdőző kutyákat, folyóba guruló buszokat.

A világ olyan, amilyennek elképzeljük.

Döntésképtelen de bölcs

Döntésképtelen, de okos-t akartam írni, de valahogy a kezembe tévedt ez a szó: bölcs.

Gondolkodom a bölcs fogalmán. Vajon aki döntésképtelen, lehet-e bölcs? Okos lehet, mindenképpen, mert az okosság a felhalmozott ismeretanyagból áll, okosakat mond, mert okos dolgokat tud, tanult meg az iskolában vagy könyvekbõl, beszívta az ismereteket, mint a kacsafarkú szender. Bölcs más téma. Bölcs az aki a tudását jól használja. Aki jó döntéseket hoz a tudását, okosságát felhasználva. Szerintem aki döntésképtelen, nem lehet bölcs. Pont.

Ismerek valakit, aki döntésképtelen. Elnézem naphosszat, olyan apróságokon tud megállni gondolkodni, hogy szögletes tányérat vagy kereket tálaljon-e, hogy narancslét vegyen, vagy vegyesgyümölcsöt, hogy futni menjen-e vagy kerékpározni, hogy aludjon vagy olvasson-e. Leginkább, ha szorít az idõ, az alapján dönt, hogy mit csinált régebben, vagy csak hagyja, hogy az idõ megoldja a kérdést helyette.

Gondolkodom a döntésképtelensége okán. Nem jövök rá. Mintha félne a döntéstõl, annak következményeitõl. Segíteni akarok neki, mert közel áll hozzám. Magyarázom, hogy a nem döntés rosszabb, mint a rossz döntés. Hogy a döntés nem örökre szól, hogy azt késõbb lehet módosítani, lehet más döntéseket hozni, nem a régi döntés helyett, hanem a régi döntésen (annak eredményén) alapulva. Sokkal több idõ és energia vész el, mikor csak áll, tanácstalanul, saját döntésére várva. És a hosszú döntési folyamat végén, Adams óta tudjuk, a válasz értelmetlen, vagy értelmezhetetlen, vagy nem arra a kérdésre válaszol, amit feltettünk. Mert az agy útjai kifürkészhetetlen. Fõleg egy túlokos esetében, akinek az agya mókuskerék.

Eszembe jut egy gyerekkori intés: ne menj vissza, az balszerencsét jelent.

Szinte azonnal visszhangzik a mókuskerékbõl: Ne dönts, mert ha vissza kell menned, és meg kell változtatnod a döntésed, az balszerencsét jelent.

Pedig milyen jó is az, mikor kiderül, rosszul döntöttél, visszamész és megpróbálod elrendezni a dolgokat. Elsikálni. Visszacsinálni. Visszavinni a rózsaszín inget, és kérni helyette világoskéket. A felvételi elbeszélgetésrõl felhívni a felvételiztetõt: nem is 38-at, hanem 42-t akartam mondani. Hogy rájöttem egy gyorsabb és olcsóbb megoldásra. Hogy nem is villanyszerelõ, hanem halbiológus szeretnék lenni. Hogy mégis megfogom Mancika kezét ott a 7. osztályban. Fent a 7. emeleten, a lift mögötti lépcsõfordulóban. Talán ha visszamehetnék, és máshogy dönthetnék, máshogy is alakult volna az életem. És ha a nagyanyám sárga lenne...

Jön a villamos. Csönget, visszalépek a peronra. Visszalépek én is a gondolataimból, vissza a hétköznapi gondjaimhoz, az ismerõshöz, akinek döntenie kellene. Megpróbálom megértetni vele, hogy döntésképtelensége gyerekkori rossz beidegzõdés.

Most kezdem megérteni: visszacsinálni nem lehet, de ami elõttünk áll, abban választhatunk. Okosan. Ez a szabadság. Ez a bölcsesség.

Fotok telefonnal

Olvasom idonkent a kotottpalya blogot, nezem a vilagon mennyifele villamos, es finn nincs kozottuk. Egyszer mar lefotoztam, de elkallodott, es mindig van egyeb dolgom, mikor villamost latok, hogy megkerdezzem, lefotozhatom-e. Most viszont nalam volt a telefon es lefotoztam az uj HEV-et, Espoo es Helsinki kozott kozlekedik napkozben 10-20 percenkent, menetido kb 15 perc, minden allomason es megalloban megall. Kenyelmes.

Ez meg itt a hoemberunk, akinek a fejebol kiolvad a badog agy, skizofren szegeny, de meg birja. Dec 23-an szuletett. Igen, az ott a sapka, a teflon edeny. Estere mar szinte teljesen kiesett.

Ez meg itt a mai szep ido, gyonyoruek voltak a felhok mikor elindultunk, a gyerek hunyorgott a szankoban. Mert konnyebb a kocsiig is szankoval kihuzni a gyerekulesbe kotott gyereket, mint karon. Egyebkent kezdenek osszemenni a hohegyek, es mar a bokrok laba is kilatszik. Ma jo ido volt sielni is, homerseklet +3 ... -2.

Ez meg itt hazafele, jol jon a ho meg a szanko, mikor a bevasarlast kell a kocsitol becipelni. Megertem azokat az idosebb nenikeket (nem irok oreget, mert meg anyukam meg talal haragudni - egyszer azt mondtak, az oregek, es mar az o korosztalyat is oda sorolta, mikor kikerte maganak) gurulos bevasarlotaskaval indulnak a piacra, minek emelni, ha csuszik vagy forog.

Tobbet esszel, mondta Forgomorgo is.

Fenntartható munkábajárás - lassabban

Míg az Eurovízióra vártok, mesélek. Tegnap Helsinki város közlekedési vállalata (régen HKL - Helsinki Közlekedési Lállalat, manapság YTV, amit inkább nem fordítok) reklámozta a fenntartható munkábajárást: gyerünk busszal, kerékpárral dolgozni. A társaságnak van útvonalkeresője már vagy 15 éve, ott nem csak a busz, vonat és villamos járatokra lehet keresni útvonalat (a menetrend itt pontos, megmondja a pontos átszállási időket is), de kerékpáros vagy gyalogos legrövidebb utat is ad. Megkérdeztem, lehet-e követni a vonatok pontos menetrendjét, mert télen rengeteget késtek, erre mutattak valami "kedvenc helyek" menetrendet, de csak a menetrendi adatokat tartalmazta. A jobb Helsinki buszmegállók pedig jelzik, hogy hány perc, míg jön a tuja, mert GPS-sel már követik. Na ez az infó nem elérhető még a neten.

Megkérdeztem a néniket, lehet-e kívánni olyan buszjáratot, amivel hamarabb beérnék (busszal 45-5o perc, kocsival 12, a franc fog várni a szélben és hidegben), erre mondják hogy elvileg lehet, ilyen kedzeményezésre indítanak 2o14-ben a gyár különböző épületeit összekötő járatot. Addig mi van?

Érdekes, hogy a helyszín Espoo városa, ezek a felkészült nénik meg csak Helsinki térképet és menetrendet hoztak magukkal. Megalol.

A másik, amit reklámoztak, a kerékpárok voltak. Jelen volt a nagy finn márka, a Tunturi. A másik márka a Nishiki volt, ami olyan japánosan hangzik. A legolcsóbb kerékpár 6oo eurós városi bringa volt (city bike a politikailag korrekt elnevezése a retro parasztbiciklinek), a következő a sorban egy 11oo eurós, és jöttek a drágábbak. Ennyi pénzből már autót kapni. Magyarországon egy alap kerékpárt megkapni 15o-2oo euróból, a tescoban 1oo-ból is, el sem tudom képzelni otthon mit lehetne kapni 6oo-ért. Rablás, ami ebben az országban folyik. Nem ide tartozik, de megvettük újra a süsszler sókat, mert mobillal besugároztam őket, és elvesztették a potenciájukat, itt azok is 2-3szor drágábbak (11 euro egy kis üvegcse). Nem olcsó a placebóval gyógyulni.

Érdemes itt megjegyezni, hogy a kerékpárszervizek egy alap tavaszi karbantartást (portörlés, lánc és pedál olajozás, pumpálás) akciósan 67 euroért reklámoztak, még az autós olajcsere, kerékcsere és műszaki vizsga sem kerül ennyibe.

A poén az volt, mikor megkérdeztem - mert a kerékpározás valahol a fenntarthatóságról szól, meg a társaság egy finn márka volt - hogy melyik az a kerékpár amelyik Made in Finland, mondta a pasi, hogy nekik nincs egyse. Mindegyiken találtam kínai jeleket az árcédula mögött. Tehát Tunturit ne vegyetek, mert ellenőrizhetetlen helyen, (lehet hogy) olcsó gyerekmunkaerővel csinálják 5o euroért, és eladják ezerért. Az is lehet, hogy ezeket a bringákat is a csepeli gyárban szerelik össze, és csak megszokásból tesznek rá kínai jeleket.

Egy jó hír nekünk: inkább lehet bízni a magyar iparban, mint a finnben.

Már nézegetem - mondja a vak

Tömegközlekedés Budapesten. A villamos tele vakokkal, bocsánat, látássérültekkel. Elõször nem tûnt fel, de az egyik elõvette a telefonját, és az felolvasta neki a képernyõ tartalmát. Hallottatok már ilyet? Úgy hangzik, mintha egy podcastot felgyorsítanál 2x sebességre, hadarós, akadós, kimaradós a szöveg. Gondolom ahogy a látás kiesik, a tapintás (braille írás) és a hallás is megerõsödik annyira, hogy ezt a hadarós gyors kommunikációt is megérti, akinek rááll a füle.

Aztán látom, hogy a kezében összehajtott fehér bot van, meg a mellette állónak, meg többnek szerte a villamoson. Van köztük 2-3 kisérõ, õk szelíden eltolják az útból azokat, akik elállják az utat, ha valaki le akar szállni mögöttük.

Aztán figyelem, mit beszélgetnek. A Puskás stadion mellett állunk meg. Az egyik mondja, hogy a stadionba kaptak ingyen jegyet a meccsre. Vakok. Ez valami vicc a kormány részérõl? Annyira kell a biodíszlet?

Nézek egy sorozatot, az ûrhajó parancsnoka egy vírus miatt egy idõre elveszti a látását. A lánya video üzenetet küld, a fõszereplõ a robotot kéri meg, hogy mesélje el, mit mutat a lánya: cigánykereket, bukfencet, integet. (Ez utóbbi kakukktojás, mert nem tárgyeset, hanem többeszám. Itt meg egy beépített helyesírási hiba.) Mert õ maga nem látja.

Gondolom, hogy ezen a módon a foci meccset is lehet élvezni. Ha valaki mondja, mondjuk mint a Szepesi a rádiós közvetítésben, hogy mi történik a pályán, és közben érzik, hallják a közönség reakcióját, az mégiscsak több, mint otthon hallgatni a rádiót. Tehát ha van egy jó narrátorod, vakon is érdemes kimenni a meccsre.

Aztán mondja a villamoson az egyik a telefonosnak, hogy ez egy régi telefon, le kéne cserélni. Mondja a másik, hogy ja, tudja, "már nézegetem, milyet érdemes". 

Na ez betett. Amikor a vak azt mondja, hogy már nézegetem.

Tétován

Már megint egy régi dal. Kováts Kriszta jár tegnap óta a fejemben. Átköltve, természetesen.

"Látom tétován mész a hold felé a ködben,
és a villamos visz az ûrön át..."

Tegnap telehold volt. Vagy tegnapelõtt. Egyébként videoklipként az ET forgott a szemem elõtt, ahogy kerékpározik a holdba. Ja, tegnap ET-rõl olvastam, hogy õ legalább haza telefonált.

Szeret(t)em Kováts Kriszta zenéjét. Nem tudom hova lettek a másolt kazetták. Nincs is olyan készülékem amivel másolt kazettákat lejátszhatnék. Floppy meghajtó, a kisebbik, még van a gépemben, de ebbe a laptopba már CD lemezt sem tudok dugni. Csak SD kártyát. Ha így haladunk, búcsút kell mondjunk egy csomó szalagon meglévõ zenének. Ha mindent rögzíteni is tudunk ma már, a technika fogja kiszûrni, mi az, ami fennmarad az utókornak. Mi az amit valaki érdemesnek talál, hogy hanglemezrõl, vagy szalagról digitális formára írjon.

Olvasom elveszett a Yahoo alapítók kezdetben összeállított internet kalauza.

Nekem meg a Ladánybene füzetek kellenének. Meg az a rengeteg sok fotó, amit apám fotózott. Ennyit beszkennelni, vagy reprózni lehetetlen. A filmek meg elõbb utóbb mennek a holdba.

Talán kõoszlopba kellene vésni, vagy piramist építeni és oda hordani a lemezeket, szalagokat, a lejátszóval, generátorral, tartalék alkatrészekkel, kapcsolási rajzzal, magyarázattal 250 nyelven, hozzá szerszámokat, mindent eltenni, mert vajon ha egy CD lemezt hagyok ott, az utánunk jövõk észreveszik-e hogy azon "írás" van? És vissza tudják-e majd fejteni?

Nem lehet, hogy a piramisban is van valami elrejtett írás? Az egész egy bazi nagy memória. Csak nem tudjuk kiolvasni, mert nem vesszük észre. És elveszett a módszer, ahogy kiolvasható lenne...

Nem futja

Olvasom szegény Sarka Kata most a válás után tudta meg mi az a rezsi. Neki gondolom eddig nem számított a rezsicsökkentés, mindegy volt, hogy mennyit fizet villanyra és gázra, mert futotta rá, nem kellett számolni és beosztani a pénzt. Nemigen érinti a nyugdíjemelés se, mert mindig lesz mit a tejbe aprítani.

Egyébként ez egy tök jó politikai trükk. Előbb elszegényítünk mindenkit, aztán adunk nekik 10 ezer forint havi kedvezményt a rezsiből, meg 10 ezer forint nyugdíjemelést, és máris ott van sokmillió lelkes hálás ikszelő a választásokon. (Ilyen a cigaretta is, azt hiszed, hogy csökkenti a stresszt, pedig csak azt a stresszt szünteti meg rövid időre, amit saját maga okoz.)

Nekem ebből a nyugati fizetésből is számolnom kell, hogy szélerőműből származó (drága) villamos energiát veszek, vagy hőerőműből olcsóbbat, vagy atomot. Nekem nem futja a szélre, be kell osztanom minden centet (az áramnak nincs szaga). Nem futja kiegészítő nyugdíj-biztosításra sem, tehát meg kell becsülnöm az államit, ha jól akarok gazdálkodni, olyan államban kell élnem, ahol privát számla van, és garancia, hogy nem veszik el.

Most olvasok egy szuper sajt-saláta receptet, benne 3 féle sajttal, majonézzel. Imádom a sajtot, de ha belegondolok, hogy ebben a salátában mennyi kalória van, akkor meggondolom, hogy csinálok-e, vagy inkább legyintek. Van, aki megeheti, mert nem kell számolni a kalóriákat. Nekem nem futja rá (a kalória-keretből), inkább eszem a hámozott murkot, meg a zöld leveleket.

Annak, akinek futja rá, fel sem tűnik, hogy pazarolja a vizet, a kaját, a benzint, az időt. Van, akinek ezek kiapadhatatlan erőforrások.

A fiatalok felesleges dolgokat csinálnak, mert nekik még rengeteg sok idejük van élni... Futja rá.  Nekem már meg kell válogatni, hogy milyen könyvet olvasok el, milyen filmet nézek meg, milyen programra megyek el, mert kevés az idő, be kell osztani, mint ahogy a pénzt és a kalóriákat is be kell osztani.

Lassan az életem egy nagy excel tábla, amiben tervezem az időt, a pénzt, a kalóriát. Igazi projekt management, mert a szűkös erőforrásokkal gazdálkodni kell. Ha nem, rám omlik a világ, és kilapít.

Mondjuk a lapos has nem lenne baj. Akkor holnap rám jönne a fekete zakóm, a James Bond témájú karácsonyi partin. Nem futja újra. De még egy ócska csokornyakkendőre se.

Kulcs

Ma éjjel fel kellett keltenem a szomszédasszonyomat. A férje alszik, mint a bunda, őt hiába hívom, nem veszi fel. A felesége nagyon kedves, rendes asszony, nyit ajtót, adja ki a kulcsom. Pedig, ha nem idegeskedem a kulcs miatt, nem is lett volna rá szükség, hogy magához vegye és hajnalok hajnalán kiadja.

Elindultam a városba, siettem a busz után, de miután becsaptam az ajtót, valamiért vissza kellett szaladnom. A bérletem a másik táskámban hagytam, azért. Nyitom az ajtót, a kulcsot valamilyen érthetetlen okból nem húztam ki a zárból, gondoltam, majd ha kijövök, és bezárom, majd kiveszem. Otthon, Magyarországon a zárat rá kell fordítani, miután bezárjuk az ajtót. Nem csak az alsó zárat, a fenti biztonságizárat, és a hevederzárat is. Időt spórolok vele, ha a kulcsot a zárban hagyom. Elő sem fordulhat, hogy a kulcs a lakásban, vagy érintetlen a zárban maradjon, mert még használni kell. De itt, csak becsapjuk az ajtót, és az úgy marad. Nem kell hozzá a kulcs. Na mikor bentmaradt a kulcs a zárban, szaladva vissza a bérletért, megtalálva azt szaladok vissza a lifthez, a lifttel le a földszintre, ki a buszhoz, a buszról a vonathoz, villamoshoz, be a Kaivopuisto parkba, be a Kaivohuone-ba, mérgelődöm, hogy 8 EUR a belépő, pedig ma koncert sincs, és a 2. pohár után kotorászom a zsebemet, fázva az udvaron, hol a kulcs, ja a kulcs a zárban maradt, mikor visszaszaladtam a bérletért.

Kreativitás. Mit lehet tenni? Elég biztonságos ország, senki nem jönne be a lakásba, a múltkor a harmadikon maradt valakinek a kulcsa a zárban, az is megmaradt. Keressünk valakit, akit ide lehetne kérni, jöjön be, vegye ki a kulcsot a zárból, vigye magával. Be is dobhatná az ajtón levő levélbedobó nyíláson, de akkor nem tudok bejönni, inkább vigye el, elkérem tőle, s akkor nem kell lakatost, vagy zárast hívni drága pénzen, hétvégi ügyeletben. Na de ki legyen az? Akkor jut eszembe, hogy a házunkban lakik egy magyar család, őket tudnám megkérni erre. Csörgetem, nem felel. A felesége még ébren, felveszi, a kulcsot a zárból kiveszi (huh, nem törtek be, a kulcs is megvan), magával viszi.

Hajnali fél három, hazahoznak, hívom, álmos hangon válaszol, sajnálom, mondom, köszönöm a segítséget, gondolkodom, mivel hálálhatom majd meg nekik.

A kapun símán bejutok. 9 után a kapu csak kulccsal nyitható, de épp egy hangos társaság távozik, látszik, hogy a házban randalíroztak: összetörték a bejáratnál levő névtáblát. Fura, ilyet még nem láttam. Buli volt a negyediken, hallom, ahogy pakolnak. Ha tudom, hogy a kapun ilyen simán bejutok, nem is kell megkérni a szomszédasszonyt, a kulcs meglett volna a zárban. Ha a hangos fiatalok ugyan be nem jöttek volna. Ha.

Ha a nagyanyám sárga lenne és kerekei lennének, ő lenne a villamos.

Bukni árfolyamon

Elmondom, hogy lehet a forint-euro árfolyamon bukni. Pénteken elutalod a pénzt a forintszámládra. Keddre vagy szerdára megérkezik. Megnézed milyen árfolyamon konvertálták: 270. Aznapi MNB árfolyam 271.5, nem is olyan rossz, csettintesz örömödben. Másnap megnézed az MNB árfolyamot: 274. Következõ nap is megnézed: 276. Pénteken is megnézed: 279. És vered a fejed a falba... Ha egy hetet vártál volna, 3-4%-kal jobb árfolyamon váltottál volna.

Ahogy az a pénzügyes könyv is mondta, érdemes a számlákat csak a legutolsó napon kifizetni.

És ha a szomszéd néni sárga lenne, meg csöngetne, õ lenne a villamos.

Nem, nem ezért kaptam ma infarktust.

Ufók, pufók, gömbvillám

Szabadon olvashatók az interneten korábban titkos ufó-akták. Ennek kapcsán beszélgetünk a gyerekkori ufó élményekrõl: este a játszótéren bujkáltunk, mert az emeletes házak tetején a szellõzõ kéményt véltük ufóknak, a hidroglóbuszt, vagyis víztoronyt meg ufó ûrhajónak. MIB óta tudom, hogy azok tényleg azok, meg azt is, hogy az ufók köztünk élnek, aztán, ha megúnták itt, haza mennek (lásd Elvis, M.Jackson) de a definícióval ellentétben (unidentified flying object) nem repülnek. Hacsak nem a...

Margit olyan kövér volt, hogy ilyen ember nincs a világon, azt hittük róla, ufó, és kerültük, nehogy valamivel ártani tudjon nekünk. Akkora volt, hogy a kék nyakkendõt már nem lehetett megkötni a nyakán, helyette gubacsból készítettek neki gömb megkötõt. Aztán, mikor a gömbvillámról beszéltek a tévében meg a rádióban, elneveztük Gömbvillámnak.

Ismerõs meséli egyik gyerekkori megrázó élményét: a fakeretes, vászonhuzatos rádiókészülék elõtt egyszer megjelent egy gömbvillám. Azóta is ott a vásznon az a kerek barna folt, megszínezte. Az egész család pánikba esett, mert az a fényes gömb csak nem akart kimenni. És mit csináltatok? - kérdem. Hát bebújtunk az asztal alá.

Hát igen, a villám, meg a villamos erõs, jobb félni tõle. Ex nagymamáját villám ölte meg, a mezõn voltak szénát gyûjteni, mikor eleredt az esõ. Ex anyukája akkor 7 éves volt.

Én meg kb 14 lehettem, mikor a magam eszkábálta fényorgona, amit a hétvégi diszkóra készítettem, még nem volt bedobozolva, csak betettük egy tanári asztal fiókjába, és onnan villogtatta a lámpákat, de idõnként állítani kellett a potméteren, és olyankor vakon turkáltam a sötétben a fiókban, és... Még megvagyok.

Nálunk meg, az ablak elõtt idõnként dupla fényességûre fel-felvillan az utcai lámpa. Vagy az elektromos hálózatban van zavar, ingadozik a feszültség, vagy a lámpa akar kiégni, és kínjában villódzik, vagy az ufók figyelnek. Ilyenkor jobban összesimulunk a párommal. Azért jó lesz résen lenni.

Szomorú a helyzet de legalább kilátástalan

Mikor a pilóta bemondta, hogy Budapesten 27 fok van, a gép fedélzetén üdvrivalgás tört ki. Á, nem is. De én még hóban indultam el, és érkezéskor nagyon meleg volt. (Szerencsére volt hely a táskámban a télikabátnak.) Másnap is (meleg volt). Annyira, hogy kitoltam anyámat a teraszra, hadd süsse a nap. Ma meg elindultam egy szál pólóban boltba a városba. Átvenni megrendelt cuccokat. (Nagyon kellett egy kanálgép, és ugyanott kaptam egy katonai bõr övet, fillérekért, amirõl kiderült, hogy alig éri körbe a derekam. Nem az öv hibája.) Gondoltam, csak a reggeli indulás miatt fáztam. Aztán azért beraktam egy kapucnis felsõt a hátizsákba, mikor látogatni mentem a mamát, de mint kiderült, nem volt elég. Fújt a szél, hideg volt. Mikor a Szépjuhászné állomáson a piros-fehér viaszosvászonnal letakart asztalon majdnem egy órát pokemonoztam, már-már jégcsapok lógtak az orromon. Nem is. De a baráti összejövetelen, a vacsora után azt mondtam, hogy még a havazás elõtt haza szeretnék érni. Dõltek a röhögéstõl. Á, dehogy.

Anyám ma vonaton képzelte magát, kérdezte, hogy mikor kell leszálni. Mondtam megkérdem a fehér köpenyes kalauzokat. Kérdeztem van-e bérlete, mondta, hogy õ már öreg, neki nem kell. Ez igaz is volt.

Most élvezem a nyarat, vagy minek is nevezzem, minden zöld, a fák virágoznak, meg a tulipánok. A parlamentet ma láttam nappal és este kivilágítva is. Ha itt élnék, fel se tûnne. De külföldrõl haza jõve azért megdobogtat.

A villamos tele volt élettel, nagy mellekkel, tavasszal, boldogsággal. Én a tegnapi látogatás után haza akartam menni, anyám annyira nem volt képben, nem tudta elfogadni, hogy valami szaros labor miatt nem mehet a héten az idõsek otthonába, pedig már visszaszámolta a napokat. Haza akart jönni, és mikor (a napoztatás után) beraktam az ágyba és betakartam, akkor esett le neki, hogy nem viszem haza. Mondtam, hogy megkérdem a nõvéreket, hogy elengedik-e, és nem mentem vissza, úgy léptem le, angolosan. Aztán hívta a hugomat, egyedül õt tudja felhívni a telefonjával, hogy õ már az óvoda sarkán vár a taxival kabátban. Mikor otthagytam, pizsamában volt az ágyban, a kórházban.

Szomorú. Szomorú.

Minek legyek itt, ha nem tudom felvidítani, ha nem tudok rajta segíteni? És azt hiszi, hogy ha itt vagyok, akkor hozom haza. Kb mint egy óvodás.

HH002

Hétfarkú híradó.

A moszkvai robbantások miatt, a hasonló terrorcselekmények megelőzése érdekében a miniszterelnök elrendelte a nagyvárosokban a rendkívüli állapot bevezetését. A fontosabb közlekedési csomópontokban leállt a metró, busz és villamos közlekedés. Az egyetemek és más felsőoktatási intézmények a rendelkezés feloldásáig zárva tartanak. A 400 négyzetmétert meghaladó alapterületű, T-vel és A-val kezdődő áruházak üzemelési engedélyét a kormány a rendkívüli állapot idejére felfüggesztette. A rendelkezés ideje alatt tilos a gyülekezés, a vélemény nyilvánítás, tüntetés, faültetés, és a négyszín-festés, tilos az engedély nélküli falfirka és óriásplakát hirdetés, tilos a facebook és twitter üzenet írása. A rendelkezés értelmében a telekommunikációs szolgáltatók a küldhető mobiltelefonos üzeneteket (sms) 62 karakterben maximalizálták, és az üzenet díját 300 forintra emelték. Kivétel ez alól a NER forróvonalára küldött üzenet, mely továbbra is 29 forint, amennyiben tartalmazza a "kedves", "jóságos", vagy "bátor" szavakat. Kérjük a diákokat és az oktatókat, és az érintett intézményekben dolgozókat, és a nyugaton gyártott gépjárművel rendelkező autósokat, hogy ma ne induljanak útnak, és kövessék a Kossuth rádiót, és az ott elhangzó további korlátozásoknak haladéktalanul tegyenek eleget. A délután 2 órakor életbe lépő rendelet szerint a közlekedési lámpákat az ország egész területén narancssárga villogóra kell állítani. A rendelkezést megszedő renitens, rendszeridegen önkormányzatok leleplezéséért ingyenes kenyér és tej utalványt osztanak a párt helyi irodáiban, melyet aláírt NER-tagkönyv vagy párt tagsági igazolvány ellenében szolgáltatnak ki. A miniszterelnök elmondta, hogy hazánk egyik legfontosabb szövetségesét ért támadás miatt hazánk háborúban áll ismeretlen idegen elemekkel szemben, és indokoltnak látja a fenti intézkedéseket. Kéri a lakosság türelmét, megértését, és támogatását, amit az aláírt és visszaküldött nemzeti konzultációs levéllel lehet hivatalosan jelezni.

Fascia, munkki-kahvi

A hétfõi nap a fascia és a máj jegyében telt. Hosszabb ideje fáj a bokám egy pontban, ha fentrõl simítom rajta a kezem fáj, ha lentrõl húzom, akár nyomva is, nem fáj. Mondom az orvosnak, szerintem visszéér, beletolom a bokámba a vért, az szét akar repedni, s azért nem fáj, ha felfele húzom, mert akkor nem pumpálom vissza. Azt mondja fascia. Elküldött valami fascia manipulációra (kb durva masszázs, amit a könyökével végez a fizikoterapeuta), azóta (ezt csütörtökön írom) sokkal jobban fáj. Nem csak ezt mahinálta meg, a derekam is fájt, a májam tája, azt is jól megnyomkodta, hogy az új fájdalom elnyomja a régi belsõt.

Aztán buszra pattantam, elmentem Tamperébe, mert csak ott volt szabad idõpont belgyógyászhoz, hogy adjon beutalót ultrahangra. Azért Tampere, mert ott szimpatikusak az emberek, szinte mosolyognak, és ott van a Muumi múzeum, gondoltam, majd bemegyek oda.

A dokinéni szimpatikus, meghallgatta és megértette a problémát, a májamra adott ultrahang beutalót. Azt mondja szeretne az eredmény után konzultálni velem, ezért menjek vissza hozzá. Mivel oda érve megebédeltem a Koskikeskusban, a hasi UH elõtt meg 6 órát nem szabad enni, kedden mehettem vissza reggel ultrahangra, aztán a doki nénihez. Nem mertem azt mondani, hogy a fõvárosból jöttem, oda megyek vissza a hatos expresz busszal. Sebaj, ezen a héten szabadságon vagyok, belefér az idõmbe, máshova úgysincs esélyem utazni, országon belül ez a két óra ide-oda semmi. Direkt nem autóval mentem, hogy tudjak korona mintát gyûjteni (odafelé a buszon nem köhögött senki), és pokemon tárat tisztítani.

Tamperében elsétáltam a Pyynikki-re a régi kilátó toronyba, ott a hagyomány szerint illik munkkit (fánkot) enni. Munkki-kahvi az a fánk kávéval. Persze felmentem a toronyba is, ha már ott voltam. Onnan megláttam a másik, nagyobb tévétornyot, nincs is messze, mellette van a Sara Hildén múzeum, gondoltam, a múmik várhatnak, inkább oda megyek. A torony kilátója és a fenti kávézó be van zárva (a vidámpark, Särkäniemi mûködik, a delfináriumot már évekkel ezelõtt felszántották és a helyét bevetették, most Hoplop van ott), ezért felmenni nem tudtam, de a Sara Hidén múzeumot megnéztem, és az udvarán kávéztam, ha már ott vagyok, az úgy illik. Onnan bementem a belvárosba (gyalog), a múmikat kihagytam, holnap úgyis jövök, majd megnézem akkor. Mentem inkább venni egy USB töltõt, mert a pokemonozás és a geocache erõsen megviselte a telefonjaim és a külsõ akkuk energiaszintjét. A buszon meg az ülés alatt volt konnektor, ahonnét töltekezhettem.

Szuper hétfõi napom volt.

A legjobb az volt benne, hogy másnap visszamehettem ugyanoda, folytatni a pokemonozást, na meg egy kicsit ultrahangoskodni, tamperei véres hurkát enni, és találkozni újra azzal a szimpatikus dokinénivel. De ez külön történet.

Ha tehetitek, menjetek Tamperébe, van sok múzeum, látnivaló, kiránduló hely, s hamarosan lesz villamos is. (Bár a városháza elõtt és a Sara Hildén udvarán most is áll egy.)

Hobó vagy Hawaii

Mai dilemma: Hobó koncertre menjek (messze van Csepelen) vagy vidám (?) filmre a Mûvész moziba?

Elindultam a koncertre, de a villamos zötyögött, leszáltam a mozinál, mert oda volt egy foglalásom, gondoltam eldöntöm, hogy megyek tovább, vagy beülök.

A francnak van kedve éjjeli buszon tolongni (figyeled? "ncn" és "ngn" egy mondatban). Hobó öreg, és ki tudja még meddig látható, de lehet, hogy nincs hangja. Állni ott, mint fasz a lakodalomban egyedül, sörrel a kezemben vonzott kb 30 éve, kopasz koromban. Ma már kopasz vagyok, a hangulatom a segg békája alatt, azon sem a zene, sem a sör nem tud nagyot lendíteni. A mozi meg ellazít, mint a Fecske.

Haha a nótám: majdhanékem sokpénzemlesz... úgyelszállok mintafecske... Nagyapám azért élt sokáig tüdõlövést kapott asztmás tüdõvel, mert dohányzott, és mindig kiköhögte ami összegyûlt volna. Fecskét szívott, akkor még mezítlábas cigaretta volt füstszûrõ nélkül.

Tehát ma már fél 10-kor itthon voltam.

Próbálom kimaxolni a kultúrát, azt, hogy saját anyanyelvemen mehetek programokra szarul érezni magam, még mindig jobb, mint ugyanezt csinálni a hideg északon.

A lábamon aggasztó folyamatok zajlanak, ma rendesen leizzadtam miatta.

A fecske után ezt is leszarom.

Kövesd a zöld vonalat

Egyik legjobb barátomat, volt kollégámat, szomszédomat most vitték be a mûtõbe. Itt a szomszéd szobában vizsgálják az agyát, szurkolok neki, hogy sikerüljön. Legszívesebben bekiabálnék valami bíztatót, de hogy adnék neki engergiát, ha magam is támogatásra szorulok? Minden pénzkérdés. Ha nem lenne a pénz, nem lettem volna villamos. Egyik így sárga, a másik úgy hosszú, mint ismeretes. Zenét hallgatok, hogy elterelje a figyelmem, de zavar a ritmus.

Beültem a moziba

Tegnap kinéztem egy filmet, mert már rég voltam moziban. Lars Von Trier film, de meglepetésre nem dogma, hanem zenés táncos musical, ipari gépek hangjára énekelt dalokkal.

7re értem oda, 8kor indult a film. Kérdezem, hova lehet ülni? Bárhova, ahol van hely. Nagy a terem, 101 fős, biztos lesz jó helyem, csak időben bejussak. Egyébként filmklub van. Addig eltöltöttem az időt, letöltöttem egy gyrost kólával. Meg elidőtlenkedtem a körúti villamos fotózással.

Aztán jött a film. Nézem, az előző adásnak még nincs vége? Pedig már mindjárt kezdődik, de embert se ki, se be. Megkérdem, mikor lehet bemenni? Akár most is, csak azért van zárva az ajtó, hogy a füst ne menjen be. Menjen be, mondja az úr. A jegyet elfelejti lekezelni, bár gondolom, emlékezett rám a pénztárból. Aztán csend. Sehol senki, egyedül ülök a teremben, mellettem 100 üres szék. De ha már ennyit vártam, levetítik nekem. Magánfilmklub, házimozi.

A film indul. Zene szól, kép nincs. Zene végetér, cím és rendező neve kiírva. Ja, akkor ez nem dogmafilm. Télleg, volt bejátszott zene. Mindenesetre a film jó, a zenék jók, a történet feledhetetlen, Björk isteni. Na de a történet! Nem tudom ennél jobban leírni, idemásolom. Alant a link, honnan.

Táncos a Sötétben Dancer In The Dark - 2000 legellentmondásosabb filmje, Björk-öt látványosan kivégzik, felakasztják benne, miután az egész film folyamán, végig szándékosan zokogásra késztették a gyengébb idegzetű nézőket. Mi akar ez lenni, valami sötét birodalom támadása a Föld ellen? Egy különös kegyetlenséggel elkövetett mozinéző-sokkolás? A válasz tulajdonképpen egy elszomorító igen, de azért ne ragadjunk le itt, mert van még tovább.

Az is világos, hogy ezen a ponton a józan értelemben felfogott "átlagnéző" kiválik a csapatból, megfordul és visszamegy a legközelebbi elágazásig, ahol kiválasztanak egy másik útvonalat (egy másik filmet), amely talán kicsit kevésbé veszélyes, vagy esetleg teljesen veszélytelen, mert ez a Táncos a Sötétben valóban nem akármi.
Ez a film valójában szöges ellentéte a komforton, biztonságon, valamint társadalmi megbecsülésen alapuló nyugati kultúráknak. Ez a film körülbelül az az élmény, amin Neo mehetett keresztül a Mátrixban a piros pirula választása után. Egy teljesen új világ, kapaszkodók nélkül.

Az írás itt folytatódik. A filmet meg ajánlom mindenkinek. Nekem nagyon tetszett.

Update. Valami saját emlék: a gyárban táncoló munkások, romantikus idill, szépen fotózott tájak. Cseh filmek hangulata. Csapdahelyzet ("Ölj meg, ha kell a pénzed!"). Sirva meggyilkolni a barátunkat. Altruizmus: a génállomány fennmaradása érdekében lemondani a táncról, de az életről is. Az amerikai retorika: egyszerű tényeket úgy adni elő, hogy az esküdtek lássák a kegyetlen gyilkosságot. És a tanácsadó legjobb kérdése: "Miért szülted meg, ha tudod..." amin végül elgondolkozunk. Minek is? Utód nélkül nem élet az élet. Kell valaki, akinek mindened oddaadnád.